A társasági és a cégtörvények napirenden lévő változtatása, illetve az európai gazdasági egyesülésről szóló törvényjavaslat kapcsán több módosító indítványt támogatott a parlament gazdasági bizottsága.
Elfogadta azt a javaslatot, miszerint cégalapításnál a nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotás, valamint vagyoni értékű jog mellett az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés is lehet. Ugyancsak támogatta azt az indítványt, hogy a cégjegyzék egészüljön ki a társaság közösségi adószámával is, valamint hogy a törvényes működés helyreállítása végett a tagok, illetve a részvényesek a cég legfőbb szervének összehívására is jogosultak legyenek.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
