Idén nem kell tartaniuk az evásoknak attól, hogy a negyedévi előlegek befizetésének elmulasztása miatt decemberben nem léphetnek be ismét az evakörbe. Nincs ilyen szankció, sőt késedelmi pótlékot sem kell fizetniük, evabevallást ugyanis csak jövő februárban kell készíteniük, így addig az APEH meg sem tudja a mulasztást.
Tavalyról ugyanakkor az evások is most, június 2-áig kötelesek beadni a társaságiadó-bevallást. Befizetni pedig nemcsak a társasági adót, de az osztalékadót kiváltó adót is most kell. Bár sokan azt hiszik, hogy most is az eva számlára kell utalni, ez nagy tévedés.
A társasági adót az annak megfelelő számlára, az osztalékadót kiváltó adót pedig az szja-számlára kell utalni. Mára egyértelművé vált, az evásoknak csak a tavalyi – még normál társaságként – számlázott bevételeiket kell 2002-re elszámolniuk. Ha a tavalyi teljesítés után csak idén került sor a számlázásra, az az összeg már az evás idő szakban számítható a bevételek közé.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
