A sertésválság miatt tüntető gazdák félpályás útlezárással lassítják a forgalmat szerda reggel óta több megyében. A szervezők további sertéspiaci beavatkozást követelnek a kormánytól. A Magosz elnöke szerint a demonstrációhoz 12 megyében csatlakoztak a gazdák, 36 helyszínen 2055 jármű és 3000 személy részvételével. A demonstráció 16 óráig tart.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy szerdán a gazdák 8 és 16 óra között összesen 17 megyében tartanak demonstrációt.
Az agrár-érdekképviselet vezetője eredménytelennek ítélte az agrártárcával a sertésválság megoldásának lehetőségeiről folytatott keddi egyeztető tárgyalásokat. Mint mondta, a Magosz a garanciális elemek hiánya miatt döntött úgy, hogy a demonstráció eszközéhez nyúl.
A szervezet azt várta az agrártárcától, hogy az vállaljon egyértelmű kötelezettséget a referenciaár biztosítására, továbbá azt, hogy arra az időre, amíg a gazdák átállnak az új rendszerre, biztosítsa az önköltség és a kilátásba helyezett referenciaár, valamint a támogatások közötti különbség megtérítését.
A Veszprém megyei gazdakörök elnöke a szerdai demonstráción az MTI-nek elmondta: egy kilogramm sertéshús önköltsége 280 forint, s noha a kormányzat döntött a túlsúlyos sertések felvásárlásról, az ár még mindig legalább 50-60 forinttal alatta marad az önköltségnek.
Félpályás útlezárások országszerte
Nógrád megyében pénteken 9 és 12 óra között tartanak a gazdák félpályás útlezárást Balassagyarmat határában – jelentette be a Nógrád Megyei Gazdakörök elnöke. Frisch Oszkár elmondta: tüntetésük csak szimbolikus lehet, ugyanis Nógrád megyében már korábban összeomlott a sertéságazat. Több éve bezárták a salgótarjáni és a balassagyarmati vágóhidat, az állattartók többsége tönkrement.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
