December hatodikához közeledve gyerekek ezrei ragadnak tollat, hogy jó előre közöljék a Mikulással, milyen ajándékot is válasszon számukra. Az amerikai gyerekek abban a hitben ringatják magukat, hogy a Télapó az Északi Sarkon él, így leveleiket is ide címzik, amelyeket aztán a postások a helyi Mikulás Alapítványokhoz közvetítenek, akik lehetőség szerint válaszolnak a levelekre, és megpróbálnak minden követ megmozgatni a vágyak teljesülése érdekében.
Változnak azonban az idők, a számítógép mellett felnövő csemeték, ma már e-mailen keresztül keresik a kapcsolatot a Nagyszakállúval.
„Télapó, te vagy a legnagyszerűbb ember a World Wibe Weben” – olvashatjuk például egy kilencéves ír kislány levelében az EmailSanta.com szájton. Számításaik szerint évente körülbelül félmillió e-mailt kapnak.
„Ma voltunk a bevásárlóközpontban, és sorba is álltam nálad, hogy elmondhassam, mit szeretnék idén kapni. De nagyon hosszú volt a sor, így anya azt mondta, inkább küldjek neked e-mailt” – kezdi levelét egy nyolcéves arizonai kisfiú.
Világszerte egyre több gyerek választja, hogy e-mailen próbál kontaktust teremteni a Télapóval, hiszen így nem kell körmölni, vesződni a helyesírási hibákkal, ez utóbbit megoldja a helyesírás-ellenörző. Az egyedüli problémát a közös e-mail cím jelentheti.
„Kedves Télapó, mivel nekem nincs saját e-mail címem, ezért a bátyáméról írok neked” – olvasható a hét éves michigani Lorna levelében. „Kérlek, nehogy összekeverd az ajándékainkat!”
Empátia hiányban szenvednek a Mikulások
A legtöbb Mikulás szájt valamiféle automatikus választ küld a gyerekeknek, kevés oldal küld személyesebb levelet. Tavaly, a német Mummert Consulting piackutató cég két éves tapasztalata alapján kiértékelte a világszerte legismertebb Mikulás-szájtokat, és igencsak elkeserítő eredményre jutott.
A cég december elején gyermeki levelet küldött 19 szájtnak, amelyben kérték a Mikulástól, hogy két héten belül mindenképpen válaszoljon, hogy rendben vannak-e a kívánságok.
A 19-ből 15-en egyáltalán nem válaszoltak, ami valljuk be, elég elkeserítő lehet egy gyerkőc számára. Kedves levél érkezett viszont a kanadai EmailSanta.com szájttól, ráadásul egy napon belül, valamint választ kaptak a több nyelvű North-Pole.Net és a MagicCreator.com oldalaktól is.
A Magyar Internet Mikulásról visszapattantunk
A Figyelőnet szerkesztősége viszont befürdött a Magyar Internet Mikulás szájtjával: kedves levelünk el sem érkezett a megadott (mikulas@mikulas.hu) e-mail címre, az Euroweb szerveréről többszöri próbálkozásra is visszapattantunk.
Megnézegettük viszont a szájton ajánlott linkeket, amelyek közül különösen az izlandi Mikulás kereskedő vénája nyűgözött le bennünket. Ő ugyanis speciális novemberi akciókat is bevet annak érdekében, hogy a szülők rajta keresztül rendeljék meg gyermekeik kívánságát. Van még hova fejlődnünk…
Kedves Olvasóink!
Cikkünk megjelenése utáni nap levelet kaptunk a Magyar Internet Mikulástól, amelyben tudatta velünk, hogy technikai problémái megoldódtak, így újra várja a gyerekek és felnőttek e-mailjét!
Szerk.