Az ingatlanjukat visszabérlő lakáshitelesek 10 százaléka utcára kerülhet

Korábban a témában:

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) által megvásárolt lakásokban lakók mintegy 520 millió forint bérleti díjjal tartoznak – tudta meg az Azénpénzem.hu. Minden tizedik ügyfél utcára kerülhet.

Holnapig nyújthatnak be módosító javaslatokat a parlament előtt levő, a NET-et tulajdonképpen megszüntető törvényjavaslathoz. A legfontosabb nem ismert feltétel alighanem az, hogy milyen áron vásárolhatják meg majd lakásukat az eszközkezelős programba már belépettek. Az Azénpénzem.hu érdeklődésére az Eszközkezelőnél hangsúlyozták: a benyújtott törvényjavaslat az eddigieknél sokkal kedvezőbb visszavásárlási feltételeket teremtene, és a közel 36 ezer ügyfélből mintegy 32 ezret érintene, ez azonban azt is jelenti, hogy minden tizedik ügyfél hoppon maradhat.

A törvényben ugyanis több helyen nyomatékosítják:

a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlőkre vonatkoznak a kedvező szabályok.

A NET Zrt. 2018. október 31-ig mintegy 13,92 milliárd forint bérleti díjat számlázott ki, amiből az ügyfelek 13,4 milliárd forintot fizettek be, 520 millió forint tehát hiányzik. A laphoz érkezett visszajelzések alapján sokan minél gyorsabban próbálják rendezni tartozásukat, ám azok, akik külföldön vannak, bajban lehetnek az informálódással. A lap szerint az elérhetetlen bérlők – legyenek akár rendben fizetők is – mindenképpen rosszul járnak majd.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.