Pénzügy

50 milliárdot tapsoltak el kommunikációra Orbánék tavaly

Döbbenetes összeget, több mint 50 milliárd forintot költött kommunikációra a magyar állam 2018-ban, írta a G7. Egészen pontosan ennyi pénz elköltéséről állapodott meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) a kormányközeli üzletemberek tulajdonában lévő ügynökségekkel. Ebből bő 40 milliárdot biztosan kifizetnek majd, a maradék 10 milliárd pedig ugyan opciós tétel, de a korábbi tapasztalatok alapján ebből sem marad meg sok.

Korábban írtuk:

Négy hónap alatt 18,7 milliárdot szórtak ki kommunikációra Rogánék
A legtöbbet a Sargentini-jelentés ellen fellépő kampányra szánták.

A gazdasági portál megjegyzi, a rengeteg pénzt azon a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztül szórták ki, amit spórolási céllal hívtak életre 2015-ben. Az eredeti magyarázat szerint ugyanis éppen azért hozták létre a hivatalt, hogy visszafogják a korábban esetenként akár 40 milliárdot is megközelítő éves költést. Akkor még arról volt szó, hogy az új szervezettel akár 15 milliárdot is megtakaríthatnak az adófizetők, a hivatal ugyanis 25 milliárdos éves büdzsével működik majd. Mint a számokból látható, a spórolási cél azóta feledésbe merülhetett.

Hamar felélik a sokmilliárdos kereteket

Az NKH a legutóbbi, elvileg három évre kötött szerződésben biztosított 75 milliárdos keretet példáuk másfél év alatt felhasználta. Olyannyira, hogy a választásokat követő hónapokban szinte nullára estek vissza a kommunikációs kiadások, mivel egyszerűen nem volt miből költeni. Így a nyáron újabb keretmegállapodást kellett aláírni, hogy a kormány és az egyéb állami intézmények továbbra is közvetíthessék legfontosabb üzeneteiket. A költekezést ezt követően sem fogták vissza, sőt a korábbi gyengébb hónapok miatt még inkább felpörgött a pénzszórás. Fél év alatt minden korábbinál nagyobb összeget, majdnem 39 milliárd forintot égettek el.

Sokatmondó adat, hogy csak a karácsony előtti utolsó két munkanapban nyolc beszerzés iratait töltötték fel az erre a célra fenntartott rendszerbe, az év egészében pedig közel százat.

Karácsony előtt is indult egy kampány:

1,7 milliárdos plakátkampányt tesz a karácsonyfa alá a kormány
Év végére még belehúzott a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Aztán rögtön az új évben is jött egy egyedi keretszerződés:

Újabb kommunikációs kampányt zúdít ránk a kormány
Külföldre is megrendelték a fejtágítást.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik