Pénzügy

Visszakaphatnák lakásaikat a bedőlt devizahitelesek

A mai napon benyújtott törvényjavaslat szerint a kormány visszaadja lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak, szúrta ki a Portfolio.hu.

Előzmény: 2011. május 30-án a FIDESZ-KDNP kormány által bejelentett Otthonvédelmi akcióterv pontja között szerepelt a szociálisan legrászorultabb hiteladósok lakásának megvásárlása érdekében a Nemzeti Eszközkezelő felállítása. Eddig 36 ezer lakás került hozzájuk.

Az indoklás szerint a gazdaságban bekövetkezett pozitív változások hatására 2018-ban a kormány úgy döntött, hogy további segítséget nyújt a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő természetes személyek számára azáltal, hogy biztosítja számukra az otthonteremtés lehetőségét. Cél, hogy visszaadják a bajba jutott embereknek a lakásaikat, vagyis hogy a programban résztvevő természetes személyek megszerezzék a jelenleg bérelt ingatlanuk tulajdonjogát.

A konstrukció lényege, hogy a fizetési kötelezettségeiknek eleget tevő bérlők és az otthonteremtés minél szélesebb körben történő biztosítása érdekében a bérlők közeli hozzátartozói lehetőséget kapnak arra, hogy jelentős kedvezmények igénybevételével egyösszegben megvásárolják az általuk bérelt ingatlant.

Ilyen kedvezménynek minősül, hogy

  • a vételár számítás során az állam nem számít fel kamatot, valamint
  • a vételárba beszámításra kerül a bérlő által már megfizetett bérleti díj.
  • A vevő kérelmére az állam további százalékos mértékű vételár kedvezményt nyújt elidegenítési és
    terhelési tilalom bejegyzésének terhe mellett.

A részletvételi konstrukció esetén a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő nyilatkozata alapján az általa bérelt ingatlan tulajdonjoga 2019. október 1-jén a bérlőre száll át azzal, hogy a vételárat a részletvevő a végrehajtási rendeletben meghatározottak szerint megállapított időpontokban és több részletben fizeti meg.

Annak érdekében, hogy az állam a tulajdonszerzést megkönnyítse, a törvényjavaslat szerint a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam a Nemzeti Eszközkezelő útján viseli.

A módosítás kétharmadot igényel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik