Pénzügy

A Balaton után a Fertő tavat is bekebelezheti a NER

Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak városfejlesztésre, amiből 30 milliárd jut a Fertő tó partjára. A hvg.hu cikke szerint már látszik, hogy ki fog jól járni.

A soproni közgyűlés még 2017-ben fogadta el a Fertői Vízitelep fejlesztését lehetővé tevő Szabályozási Tervet és Helyi Építési Szabályzatot, és mondta ki, hogy a Modern Városok Program keretében, a Fertő tó partján többek közt rekreációs part, új strand és kikötő is épülhet.

A lap emlékeztet, az erről szóló megállapodást még 2015. március 25-én írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Fodor Tamás soproni polgármester. A tó fejlesztésén túl jut pénz még közlekedésre, a történelmi belváros műemlék épületeinek felújítására és egy új ipari, gazdasági övezet kialakítására.

A hvg.hu birtokába került hangfelvétel szerint a soproni képviselők a városi közgyűlés legutóbbi, rendkívüli ülésén tudták meg, hogy a Fertő tó partján több mint 5 ezer négyzetméteren 2 szintes üdülőket, vendéglőket és szállodát építenek, amit a szocialisták szerint csak egy komoly befektető tud megfinanszírozni.

A fideszes városvezetés azzal érvelt, mindenkinek jó lesz, higgyék el, mert vagy a fejlődés útján mennek, vagy a Fertő-parkban nem lesz semmi. A 11.5 méter magas, 3 szintes, középkategóriás szálloda pedig azért kell, hogy több napot is el lehessen a tónál tölteni.

Az ülésen az is kiderült, hogy ez az ország legnagyobb turisztikai beruházása, a zöldterület beépíthetősége pedig 20-ról 30 százalékra nő. Hogy később pénzt ki tesz majd bele, ki lesz a fenntartó és kié lesz a haszon, kérdéses.

A vízmélységgel gondok lehetnek, akár a komolyabb hajózási forgalom is megkérdőjelezhető. Egy lapnak nyilatkozó szakember szerint ha nem biztosítják a víz mozgását, a tóból mocsár válhat, a természetes növényzet rohadni kezd, metángáz képződik, ami meggyulladhat.

A városban vendéglátásból élők elképedve fogadták a beruházás hírét, szerintük ugyanis előbb a személyzetet kellene összeszedni, több mint száz embert, de annyi már nincs ott, mert mindenki Ausztriába ment.

Kiemelt kép: MTI Zrt. / Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik