A Netrisk.hu adatai szerint az idei első negyedévben a személyautókra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal. A díjszint január közepe óta nem változott érdemben.
Idén az összes kgfb-kötés mintegy háromnegyedét teszi ki az évközi szerződés. 73 százalékot öt biztosító, a K&H, az Union, az Aegon, az Uniqa és a Köbe szerezte meg, a K&H és az Union a tavaly év végi kampányban is az élen szerepelt, a másik három főként az évközi időszakra koncentrál.
Évközben az ügyfelek vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy az évforduló miatt szerződnek. Az összes szerződés 61 százalékát kitevő azonnali kötések átlagosan 43 300 forinton születtek, az évfordulós kötéseknél átlagosan 29 200 forintért szerződtek.
A Netrisk.hu vezérigazgatója szerint évek óta tart a díjkorrekció a kötelező biztosítások piacán. A növekvő forgalom miatt egyre több a baleseti kár, az elmúlt időben a személyi sérülésekhez kapcsolódó kártérítések átlagos összege ugrott meg.
Az éves díjak emelkedése is szerepet játszhat abban, hogy a tavalyi 22 százalék helyett idén az autósok 33 százaléka választotta a negyedéves díjfizetést. Az egyösszegű befizetésre továbbra is kedvezmény jár, ezért az év közben szerződők 60 százaléka emellett dönt.
Korábban a befizetés első számú igazolása volt a sárga csekk feladóvevénye, mára az autósok többsége elszokott ettől a fizetési módtól, amelyet az első negyedévben 45 százalékuk használt. A szerződők 55 százaléka átutalással, illetve bankkártyájáról vagy inkasszóval rendezi a kötelező díját. (mti)