Pénzügy

Itt az új 2 ezres és 10 ezres érme

Törvényes fizetőeszközök, de nem forgalmi célokat szolgálnak.

Megjelent Matolcsy György rendelete a Magyar Közlönyben arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank – a reformáció meghirdetésének 500. évfordulója alkalmából – „Reformáció” megnevezéssel mától 10 000 forintos ezüst, illetve 2 000 forintos rézötvözetű  emlékérmét bocsát ki.

A 10 ezer forintos érme 925 ezrelék finomságú ezüstből, a 2 ezer forintos 75% réz és 25% nikkel ötvözetéből készült. Az emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak.

Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképileg azonosak, csak értékjelzésükben térnek el. Mindkettő előlapján egy középkori templom bejárata látható, nyitott templomkapuval, fölötte ablaknyílással. Az ablaknyílásban egy galamb, a kapuban egy pontból kiinduló 5 sugárvonal látható, amely a Szentlélek és annak szétáramlásának szimbóluma.

A hátlapon egy középkori templom ablaknyílása látható, a párkányon egy nyitott könyvvel, fölötte kitárt szárnyú galambbal. A nyitott könyv bal lapján egy „Α” betű, jobb lapján egy
„Ω” betű ábrázolása látható. Mindkét emlékérméből 5-5000 darab készíthető. 

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik