Pénzügy

Három nő pert indított a Google ellen, mert a férfiaknál alacsonyabb bért kaptak

Három volt női alkalmazott pert indított a Google óriáscég ellen, mert ugyanazért a munkáért a férfiakénál kevesebb bért kaptak.

A három nő a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél dolgozott. Csütörtökön San Franciscóban benyújtott keresetükben azt állították: mind fizetésben, mind előmenetelben hátrányos megkülönböztetést tapasztaltak a férfi kollégákhoz képest. 

A Google ellen éppen most folyik egy másik, hasonló jellegű vizsgálat. A szövetségi munkaügyi minisztérium nők kárára elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt vizsgálódik.

Nem ők az egyetlen informatikai cég egyébként, ahol hasonló problémák vannak – máshol is voltak már, illetve vannak folyamatban  hátrányos megkülönböztetés miatti perek.

  • Az Oracle ellen januárban indult per, mert ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést adott nőknek és kisebbségieknek.
  • A Microsoft és a Twitter ellen most folyik a per.
  • A processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai Qualcomm pedig tavaly csaknem 20 millió dollárt fizetett ki kártérítésként az egyenlő munkáért egyenlő bért követelőknek.

A csütörtökön keresetet benyújtó három nő közül az egyik szoftver-mérnökként, a másik kommunikációs szakemberként, a harmadik pedig menedzserként dolgozott a cég kaliforniai központjában. Mindhárman egybehangzóan azt állítják: a vállalatnál általános gyakorlat a nők alulfizetettsége és az, hogy a női dolgozókat olyan beosztásokba helyezik, ahonnan nemigen van mód előléptetésre.

A Google a maga területén a 21. század vezető innovátora, de a női munkatársak kezelését illetően még nem lépett be a 21. századba – fogalmazott újságíróknak a három panaszos közös ügyvédje, Kelly Dermody.

A Google szóvivője, Gina Scigliano közleményben cáfolta a vádakat. Leszögezte, hogy a felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéseket bizottság hozza meg, hosszas mérlegelés után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik