Kati, János és három gyerekük néhány éve költözött családi házba egy Budapest-közeli kisvárosba – szerencséjük volt, mert a pesti panel árából, és a családi örökségből hitel nélkül meg tudták venni az ingatlant.
Előzőleg, a lakásban évekig fizették a biztosítást, amit a hitel miatt kellett megkötni, de nem volt semmi káruk. Így aztán mindketten úgy voltak a biztosítási díjjal, hogy az csak ablakon kidobott pénz. El is döntötték, hogy az új házban nem kötnek biztosítást, inkább megspórolják azt az összeget. Az élet azonban elég hamar felülírta az elhatározásukat.
Akkoriban a gyerekek már „nyúzták” őket, hogy legyen kutyájuk. Mert a szomszédéknak is van, és milyen cuki. Kati és János nem nagyon örült a srácok unszolásának, de azt ők is kénytelenek voltak belátni, hogy Morzsi, a mellettük lakók kölyök golden retrievere irtó mókás jószág. És mivel a ház mellé volt egy kis kertjük, az a védekezés sem állta meg már a helyét, amit korábban szajkóztak a gyerekek visszatérő unszolására, hogy lakásban nincs kutya. Szóval egyszer csak azon kapták magukat, hogy kutyás hirdetéseket nézegetnek, állatmenhelyekre mászkálnak a gyerekekkel. Aztán berobbant az életükbe Foltos, a nyughatatlan keverék.
Amikor otthon voltak a gyerekek, le sem lehetett őket választani a kutyáról, és fordítva sem. Szóval nagy volt az öröm.
- Először a kisfiaik rúgták be véletlenül a thermoüveg konyhaablakot focizás közben.
- Aztán jött egy viharos szél, levitt néhány cserepet a háztetőről, mesterembert kellett hívni, hogy eltüntesse a lyukakat.
- Utána meg az időközben hatalmasra nőtt Morzsi „bolondult” meg kicsit. Egyik nap, amikor a szomszédék nem voltak otthon, a kutya, ki tudja miért, talán mert unatkozott, szétcincálta, rágcsálta a kerti bútorokat.
A szomszédasszony már emlegette, biztos jön még valami rossz, mert a harmadikra kell egy ráadás. De közben nem tűnt gondterheltnek. Katiék furcsállták ezt, mert megtárgyalták egymás között a férjével, hogy az ablakcsere, a tetőrenoválás és az új kerti bútor sem lehetett két fillér. Aggódtak egy kicsit azon, hogy mindez náluk is megtörténhetett volna, hiszen minden adott volt hozzá: kutya, vihar, focizó fiúk. Azzal hessegették el a borús gondolatokat, hogy hiszen ők „szerencsések”, és eddig is minden ilyesmit megúsztak.
Egyik nap a két nő pont egyszerre ment ki teregetni az udvarra – beszédbe elegyedtek, ahogy máskor is. Katinak ekkor már nagyon fúrta az oldalát, vajon mibe fájtak nekik a „balesetek”, így rákérdezett. Amit válaszul kapott, arra azonban egyáltalán nem számított. Enikő ugyanis azt mondta, semennyibe. Kati megállt a teregetésben, és csak nézett értetlenül. Enikő pedig, látva az arcát, visszakérdezett:
Ugye nektek nincs biztosításotok? Nekünk mindent a biztosító fizetett.
Aztán azt is elárulta, mi mennyibe került – a legnagyobb kár Morzsi „tevékenységéhez” fűződött. Mint kiderült, Katiék még kissé alá is becsülték a költségeket.
