Pénzügy

Visszakozik a kormány: 80 méterig nem kell engedély a házi kutakra

Pintér Sándor belügyminiszter szerdán nyújtotta be a vízkivétellel kapcsolatos törvénymódosító javaslatát, ami visszalépés ahhoz a szigorításhoz képest, amit korábban terveztek: fennmaradási engedélyt kellett volna kérni 3000 forintos eljárási díj mellett, meg dokumentációt is előírtak volna, ami további pár ezer forintos fizetendőt jelentett volna.

Lázár János egy korábbi kormányinfón már utalt rá, hogy kifarolhatnak a BM-es rendelettervezet mögül, és most a módosító formájában már realizálódott is.

Az eredeti javaslat annyiban finomodott, hogy 80 méteres kútmélységig nem teszi szükségessé sem engedélyezési, sem bejelentési eljárás lefolytatását, vagyis eddig a mélységig nyugodtan lehet fúrni. Feltétel még, hogy a vízkivétel nem haladhatja meg a házi vízigényt.

Hatályon kívül helyeznék a közigazgatási eljárási illeték (3000 forint) megfizetésére vonatkozó rendelkezést is. Továbbá a korábban befizetett illeték, igazgatási szolgáltatási díjakat is vissza kell fizetni, legkésőbb a módosító hatályba lépése után 30 napon belül.

Az illegálisan létesített, továbbra is engedélyköteles vízkivételt biztosító vízilétesítményeknél a bírságmentes engedélyezésre vonatkozó moratóriumot 10 évvel meghosszabbítanák. Azaz 2018. december 31. helyett 2028. december 31-ig lehet büntetés nélkül legalizálni ezeket a kutakat. Egyúttal ez vonatkozik a 2016. június 3. után (ekkor került bele a Vgtv. a tárgyi rendelkezés) engedély nélkül, vagy attól eltérően létesített vízkivételi létesítményekre is.

Lesznek kivételek is. Az engedélyezési kötelezettséget fenntartanák:

  • a hideg és termálkarszt készleteknél (víztesteknél) a beavatkozás mélységétől és vízmennyiségétől függetlenül, valamint
  • mélységtől és vízmennyiségtől függetlenül a gazdasági célú vízkivételeknél.

Az erre vonatkozó részletes szabályokat a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló kormányrendelet fogja meghatározni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik