Pénzügy

Új pénzbeli ellátásokat vezetne be a kormány

örökbefogadás (Array)
örökbefogadás (Array)

Biztosítási jogviszonyon alapuló örökbefogadói díj bevezetését tervezi a kormány – írta az Adózóna.hu.

az örökbefogadói díjra ez lenne jogosult, aki

  • biztosított, és
  • a gyermeket örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, és
  • a gyermek nevelésbe vételének napját megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt, továbbá
  • a gyermeket a gondozásba vétel időpontját megelőzően nem neveli legalább egy éve folyamatosan saját háztartásában.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az előterjesztés szerint az örökbefogadói díj a neveléstől számított 168. napig – vagyis mintegy fél évig – járhatna, összege megegyezne a csecsemőgondozási díjjal, csakhogy ez nemcsak újszülött baba esetén járna, hanem a gyermek életkorától függetlenül, közvetlenül az örökbefogadás után.

A nevelőszülők is pluszpénzt kaphatnak

A lap szerint ezen kívül az is tervben van, hogy a nevelőszülőket jelenlegi díjazásaikon felül „családba gondozási díj” illetné meg minden olyan nevelésbe vett gyermek után, akit a nevelőszülő együttműködésével sikerült a vér szerinti családjába „hazagondozni” vagy örökbefogadáshoz segíteni.

Hogy ennek összege mekkora lenne, arra a módosítás két javaslatot is megfogalmaz. Az „A” verzió szerint egy gyermek családba gondozása esetén alkalmanként legalább a minimálbér összege járna a nevelőszülőnek, míg a jóval kedvezőbb „B” verzió szerint a minimálbér 300 százaléka. Az első változat szerint két testvér együttes hazagondozása vagy örökbefogadása esetén a minimálbér 150 százalékát fizetné az állam, míg a második szerint 450 százalékot. Három vagy több gyermek családba gondozása esetén ez a minimálbér 200 vagy 600 százalékát jelentené.

Így változna az anyasági támogatás

Az anyasági támogatás feltételei is módosulnának az örökbefogadó szülők számára. A jelenlegi szabályozás szerint az örökbefogadó szülő akkor jogosult anyasági támogatásra, ha a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték. A módosítás viszont ezt a határidőt már nem említi. Ehelyett az örökbe fogadó szülő akkor kapná meg az illetményt, ha az örökbefogadást véglegessé vált határozatban engedélyezték, és a gyermeket a végleges engedélyezés időpontját megelőzően legfeljebb egy éve nevelte folyamatosan saját háztartásában. Ugyanakkor a támogatás iránti kérelmet az örökbefogadás végleges engedélyezését követő hat hónapon belül kellene benyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik