Pénzügy

Ingyenessé vált a cégalapítás Magyarországon

birosag-penz(430x286).jpg (Array)
birosag-penz(430x286).jpg (Array)
Legalábbis több cégformánál ingyenes lett a cégeljárási illeték és a közzétételi költségtérítés.

Talán kevesen tudják, de márciusban több cégformánál is ingyenes lett a cégeljárási illeték és a közzétételi költségtérítés, ezekért korábban egy kft. esetén 105 ezer forintot kellett fizetni. Az új Polgári Törvénykönyv egy kevésbé ismert szabálya szerint ráadásul úgy is létrehozható kft., hogy az alapításkor a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására nem kerül sor – írja a Vállakozók Fóruma oldalon Bacskó László, a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője.

Az újdonságokat az Illetéktörvény és a Cégtörvény 2017 márciusában életbe lépett módosításai tartalmazzák. A 2017. évi II. törvény ugyanis – számos más, kisebb horderejű változtatás mellett –ingyenessé tette a korlátolt felelősségű társaságok (kft-k), betéti társaságok (bt-k), közkereseti társaságok (kkt-k) és az egyéni cégek bejegyzésének illetékét, valamint a Cégközlönyben történő közzététel költségtérítését.

A vállalkozásindítás költségeihez kapcsolódik a 2014-ben hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv egy szintén kevésbé ismert szabálya is, amelynek értelmében – a 3 millió forintos törzstőke előírás ellenére – úgy is létrehozható kft., hogy az alapításkor a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására nem kerül sor. Ha így döntenek az alapítók, az egyetlen megkötés, hogy a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a nyereség összege el nem éri a törzstőke mértékét.

Az ingyenesség tehát a cégbejegyzés illetékére, valamint a Cégközlönyben történő közzététel költségtérítésére vonatkozik. A cégalapítás egyéb költségeit ez nem érinti. Az ügyvédi megbízás díját és a JÜB, azaz a jogügyletek biztonságát elősegítő keretrendszeren történő adatlekérés díját (730 forint/fő) továbbra is meg kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik