Pénzügy

A kormány pénzügyi tudatosságra nevel minket

Ahhoz, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalok korszerű tudással rendelkezzenek, elengedhetetlenül szükséges az alapvető pénzügyi fogalmak ismerete – hangsúlyozta Varga Mihály a Pénz7 zárónapján egy fővárosi középiskolában tartott rendhagyó órát követően. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló kormánystratégia a tárca irányításával még ebben a félévben elkészül.

Fontos nemzeti feladat

Folyamatosan új, egyre bonyolultabb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, ezért az ezzel járó kockázatokat és a pénzügyi környezetet megérteni és megfelelően kezelni szükséges – hangsúlyozta Varga Mihály, megjegyezve, hogy a pénzügyi válság, a devizaalapú hitelek ügye, valamint a brókerbotrányok miatt is elengedhetetlen az általános pénzügyi kultúra fejlesztése.

A pénzügyi jártasság erősítése és a hozzá kapcsolódó programok kidolgozása sürgető és fontos nemzeti feladat – mutatott rá a szakminiszter. A magyar kormány ezért tavaly ősszel a pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó stratégia kidolgozása mellett döntött, amely a nemzetgazdasági tárca irányításával készül, és még a nyár előtt a kabinet asztalára kerül – tájékoztatott Varga Mihály.

Pénz7

A Pénz7 programja bekerült az idei tanév rendjébe, és a pénzügyi alapismeretek mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére gazdálkodási-vállalkozói témával is bővült – emelte ki a miniszter.

Varga Mihály a Budapest II. kerületében található Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola végzős diákjainak tartott órán pénzügyi alapismeretekről és a vállalkozásindítás lehetőségeiről is beszélt. A nemzetgazdasági miniszter a Pénz7-et sikeres eseménynek tartja, hiszen országszerte több mint 1100 iskola jelentkezett a programra, a mintegy 11 ezer tanórán részt vevő diákok száma pedig meghaladja a 160 ezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik