Pénzügy

A nők pesszimistábbak a pénzügyeik terén, mint a férfiak

A hölgyek 83 százaléka pontosan tudja előre milyen számlák várhatóak a hónapban, míg ugyanez a férfiak csupán 80 százalékáról mondható el, azaz a nők pénzügyileg tudatosabbak a számlafizetések terén, mint a férfiak.

Az Intrum Justitia, pénzügyi szolgáltató nőnap alkalmából közzétett kutatásából az is kiderült, hogy inkább a hölgyekre hárul a gyerekek pénzügyi nevelése, amit szintén fontosabbnak tartanak, mint a férfiak.

A jelentésből kiderül, hogy a hölgyek számára fontosabb a gyerekek pénzügyi nevelése, mint az urak számára, ugyanis a nők 86 %-a nyilatkozott úgy, hogy megpróbálja megtanítani gyermekeinek, hogyan bánjanak a pénzzel, míg a férfiaknál ez az arány valamivel kevesebb, 84 százalékra rúgott.

A pénzügyi nevelésben az iskola szerepét is fontosabbnak tartják a gyengébbik nem képviselői, ugyanis 77 %-uk mondta azt, hogy az iskolának nagyobb szerepet kellene vállalnia a gyerekek pénzügyekkel kapcsolatos nevelésében. A férfiaknál valamivel kevesebben – 74 százalék – nyilatkozott úgy, hogy az iskolának a jelenleginél több tudást kellene átadnia ebben a témában.

Anyagi helyzetük tekintetében a hölgyek sajnos pesszimistábbak, mint a férfiak, azonban sajnos mindkét nemre igaz, hogy jelenlegi pénzügyi lehetőségeiket borúsan látják.

A hölgyek csupán 11 százaléka mondta azt, hogy javul az anyagi helyzete, míg a férfiaknál 19 % nyilatkozott ugyanígy. Mindkét szám igen alacsony, azaz sajnos a pénzügyi várakozások igen alacsony szinten állnak – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik