Pénzügy

Jó adósok a nebulók: 2 százalék alatt a nemfizető diákhiteles

2001 óta lehet fölvenni diákhitelt Magyarországon. Azóta a program önfinanszírozóvá vált, köszönhető annak, hogy a hitelt igénybe vevők kevesebb, mint a 2 százaléka került át a NAV-hoz behajtásra. Imre Zitát, a Diákhitel Központ Zrt. marketing igazgatóját kérdeztük a programról.

Tizenhat évvel ezelőtt vezették be a diákhitel programot, mára két típus közül választhatnak az azt igénybe vevők: a szabad-, illetve a kötött felhasználásúból, melyet kizárólag az önköltségen tanulók vehetnek föl. A diákhitel 2 program fix 2 százalékos kamatozású hitel, a szabadfelhasználású pedig változó kamatú, mely jelenleg 3,75 százalékos.

Eddig 310 milliárd forintot helyezett ki a Diákhitel Központ Zrt. 380 ezer diák számára. Ebből 25 ezer azoknak a száma, akik a diákhitel 2-t választották, azaz a kötött felhasználásút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik