Pénzügy

Így bízzál az oroszokban: Putyin megint átvágná a világot az olajárral

Korábban a témában:

A nagy olajkitermelő országok tavaly novemberben megállapodtak a kitermelés csökkentéséről hogy stabilizálják az olajárat. A nem OPEC-tagországok közül a legnagyobb, Oroszország nagy erőkkel támogatta a megállapodást, hiszen a költségvetése erőteljesen függ az olajártól – írta a Reuters.

Most azonban éppen az oroszok azok, akik csak késlekedve teljesítik a megállapodás alapján rájuk eső csökkentést.

Putyin egyszer már átvágta a világot az olajárral. Mint azt megírtuk a Bloombergre hivatkozva, az orosz kormány 2016 februárjában tárgyalásokat kezdett az OPEC-kel arról, hogy a világ legnagyobb olajtermelői korlátozzák – fagyasszák be az év eleji szinten – kitermelésüket. Ezzel párhuzamosan azonban rekordszintre tornászták fel az olajkitermelésüket.

Az akkori trükk szépsége volt, hogy bár a kitermelés befagyasztásáról nem sikerült megállapodniuk a feleknek – miután az OPEC áprilisi ülésén a kartell tagállamai nem jutottak egyezségre egymással -, mégis sikerült feltolni az olajárat. A korlátozás lehetősége elriasztotta ugyanis a kereskedőket attól, hogy az olajár esésére játszó spekulációs ügyleteket kössenek – fedte fel szándékukat Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter.

A megnövekvő olajárnak és olajkivitelnek köszönhetően összesen 400-700 millió rubel pluszbevételt (1800-3100 milliárd forint, a magyar GDP 6-10 százaléka) tehetett zsebre a moszkvai kormány. A dolog szépséghibája, hogy ezt a trükköt csak egyszer lehetett eljátszani.

A moszkvai kormány bevételeinek 40 százaléka származik az olaj- és gázkitermelésre és -exportra kivetetett adókból. Az elmúlt évek árzuhanása miatt megugrott a költségvetési deficit, ami arra kényszerítette az orosz vezetést, hogy az ezredforduló utáni magas olajbevételekből felhalmozott tartalékok felélésével pótolja a hiányt.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.