Pénzügy
adobevallas(1)(210x140).jpg (Array)

Angyal 10 milliót ígér egy helyesen kitöltött adóbevallásért

Korábban a témában:

Meghökkentő felajánlást tett Angyal József okleveles adószakértő a minap: 10 millió forintot ad annak, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) útmutatója alapján helyesen tölti ki adóbevallását. A nagyvonalú ajánlat mögött az van, hogy az adószakértő szerint a családi adókedvezményre vonatkozó részt egyszerűen elhibázta a hatóság.

Angyal József más meglepetéssel is szolgálat, amikor a Magyar Nemzet kérdezte: azt mondta, valójában nem igaz, hogy a hivatal elkészítené helyettünk a bevallást.

Minden munkavállaló megkapta tegnapig az M30-as igazolást a munkáltatójától, amelyen a járulékadatai és egyéb, a NAV számára fontos adatok szerepelnek. Ha valaki azt kéri a NAV-tól, hogy március 15-ig készítse el a bevallástervezetét, az mindössze annyit jelent, hogy ezeket a papírokat még egyszer megkapja május 2-ig. A munkáltató ugyanis az úgynevezett 08-as bevalláson havonta szolgáltat adatot a hatóságnak, és ennek összesítése az M30-as igazolás. Ha nem ugyanaz lenne a kettőben, nagyon nagy baj lenne a rendszerben – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.

Sőt, szerinte az sem igaz, hogy a hatóság hiba nélkül el tudná készíteni mindenki bevallását. Ennek legfőbb oka szerinte szintén a családi adókedvezmény.

Angyal József az az  adószakértő, aki véghezvitte azt a bravúrt, hogy a köztévében mert ellentmondani a kormányzati sikerpropagandának.

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73424114, Heller Ńgnes filozůfus NŠdas Pťter Ūrů 70. szŁletťsnapjŠn a Sanoma budapesti kŲzpontjŠban, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kornis Mihály: Szeretlek, Heller Ági

A pénteken elhunyt, világszerte elismert filozófus kilencvenedik születésnapjára írt szöveggel emlékezünk Heller Ágnesre. Az író szerint a nagy magyar gondolkodó megvehetetlen és megalázhatatlan volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Bukarest, 2018. február 28.
Laura Codruta Kövesi, a román Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA) vezető főügyész a DNA bukaresti évértékelő értekezletén 2018. február 28-án. (MTI/EPA/Robert Ghement)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.