Pénzügy

Megtörtént: a megújuló energia már olcsóbb, mint a hagyományos

napelem(960x640).jpg (Array)
napelem(960x640).jpg (Array)

Ha új áramtermelő kapacitást telepítünk, jelenleg a megújulók számítanak a legolcsóbb energiaforrásnak, a fejlett országokban, mint az USA-ban, vagy a fejlődőkben, mint Indiában, Kínában Nigériában vagy Mexikóban egyaránt – írta a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA).

A szervezet tanulmánya szerint, az iparágban bőven van pénz, de az még bizonytalan, hogy ez hogyan tud megfelelően eljutni a megújuló projektekhez. Egyes országok kiemelten támogatják a megújulókat, ami pozitív.

Kínában a politikai vezetés igen elszánt a megújulók térnyerésének támogatásában, 2034-ig 360 milliárd dollárt kívánnak a megújuló energiatermelésbe fektetni. 100 szénerőműnél pedig leállították a tervezési és kivitelezési munkákat. A közel-keleti országok is meglehetősen elszántak ezen a téren, az Egyesült Arab Emirátusok például 2050-ig 70 százalékos dekarbonizációt kíván véghezvinni az áramszektorban.

A szervezet előrejelzései szerint 2030-ig meg kell dupláznunk világszerte a megújuló energiatermelő kapacitásokat, ha a globális felmelegedés szintjét 2 Celsius-fok alatt akarjuk tartani.

(Portfolió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik