Pénzügy

Nyugdíj: haldokolnak az önkéntes pénztárak

persely-törött (malacpersely, )
persely-törött (malacpersely, )

Miközben a kormányzat a hosszú távú öngondoskodás fontosságáról szónokol, és egy újabb nemzeti stratégiát készít a pénzügyek fejlesztésére, valójában drámai módon rombolta le a hosszú távú nyugdíj-megtakarításokba vetett bizalmat a magánnyugdíj-pénztári pénzek „államosításával”. Ráadásul az önkéntes pénztárakat is magukra hagyták.

A Portfolio csütörtöki Öngondoskodás 2016 konferenciáján több szakértő is az állam felelősségét firtatta – derül ki az Azénpénzem.hu tudósításából.

Elvették a bizalmat

A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár Balogh László azt bizonygatta előadásában, mennyire fontos a kormánynak az öngondoskodás. (Az ezzel ellentétes értelmű cafeteriaadó-emelésről nem tett említést Balogh László.)

De több szakember is volt, aki felemlegette a magánnyugdíj-pénztári “hadművelet” romboló hatását. Amit jól mutattak a felmérések is, melyek szerint bár sokan vannak, akik tisztában vannak azzal, hogy nem lesz elég az állami nyugdíj, mégis kevesen takarítanak meg.

Haldokolnak a pénztárak, támogatás kellene

Elhangzott olyan vélemény, hogy nemcsak hagyni kellene működni az önkéntes pénztárakat, hanem támogatni kellene azokat. Holtzer Péter nyugdíjszakértő azt is kijelentette, hogy az önkéntes pénztárak haldokolnak. Ezzel arra utalt, hogy az egymillió tagnak csak a fele fizet, ők is inkább az idősebbek közül kerülnek ki, nemigen vannak új belépők (fiatalok alig), mert nincs bizalom az államban.

A pénztárszövetség most dolgoz ki egy javaslatot arra, milyen támogatást várnának a kormánytól. Ennek lényege az lenne, hogy ha a munkavállaló bevállalja a megtakarítást, akkor ahhoz a munkáltató adómentesen tehessen hozzá.

Egymillió unoka hiányzik

A Portfolio több cikkben is beszámolt a konferenciáról, ezek közül emeltük ki az Egymillió unoka hiányzik Magyarországon címűt. Ebből többek között az derült ki, hogy 2040 környékén egymillió eltartó fog hiányozni Magyarországon, de az emberek 23 százaléka egy felmérés szerint még arról sem tud, hogy a nyugdíjcélú megtakarításokhoz állami támogatás jár.

Farkas András nyugdíjguru többek között az alábbiakról is beszélt:

A munkáltatók és a politikusok nagy része úgy tekint ma a nyugdíjasokra, mint eltartandó generációs tehertételre. A politikailag korrektebb válasz úgy hangzik, hogy a nyugdíjasok valójában időskori méltóságot vásárolt jogosultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik