Pénzügy

Az Aldi még 50-60 üzletet nyitna, ha Viktornak is oké

aldi (aldi)
aldi (aldi)

További 50-60 boltot és egy új logisztikai központot építene nálunk az Aldi, ha nem akadályozzák kormányzati intézkedések – mondta a Figyelőnek Székács Tibor, a magyar leányvállalat ügyvezetője, aki jövőre a Hofer-csoport vezérigazgatója lesz és először adott nagyinterjút.

Az Aldi tervei nagyságrendileg 50-60 milliárd forintos beruházást jelentenek, és több száz új munkahelyet teremtenének.

Az ilyen cégeknek, mint a miénk, megkérdőjelezhetetlen a hatása a magyar gazdaságra. Fontos, hogy kiszámítható és tervezhető környezetben tudjunk tevékenykedni, ezzel nemcsak a befektetett tőke biztonsága teremthető meg, hanem azoké a munkahelyeké is, amelyeket létrehoztunk.

Vezetése alatt tavaly – közel 20 százalékos növekedéssel és 133 milliárd forint bruttó forgalommal – itthon először zárt nyereséggel az Aldi, mert a magyar törvény megtiltotta a veszteséget két egymás utáni évben. Száz üzlet felett lehet egyáltalán nyereséges működést elérni, de az ingatlanos cégük segítsége is kellett ahhoz, hogy a nyereségesség kijöjjön, mondta.

Szerinte az Aldinál nincsen munkaerőhiány, hiszen az utánpótlásról folyamatosan igyekeznek gondoskodni. Tavaly indították el gyakornoki képzési programjukat duális rendszerben, és már 68 diák járja az „Aldi-iskolát”.

Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy mennyit kereshetnek az eladók az Aldinál:

http://24.hu/fn/penzugy/2016/09/08/az-eladot-az-aldi-fizeti-a-legjobban/

Itt pedig arról írtunk, hogy mennyit keresnek a Lidl dolgozói:

http://24.hu/fn/gazdasag/2016/09/06/lidl-vezer-a-674-ezres-fizetesrol-nem-ez-a-megszokott-munkaltatoi-hozzaallas/

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik