Pénzügy

NGM: sokan nem vették még igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt

Sok jogosult nem vette még igénybe az első házasoknak járó havi 5000 forintos adókedvezményt – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában, azonban mindössze 17 ezren éltek az adókedvezmény lehetőségével júliusban, amelyben benne vannak a tavalyi házasságot kötők is – közölte a minisztérium.

A tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel, amelyet 2015-ben vezettek be, és már az adóelőlegből érvényesíthető.

Kiknek, meddig jár?

Kiemelik, hogy a szabályozás szerint a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül – de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig – az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy, az adóhatóság honlapjáról letölthető adóelőleg-nyilatkozatot, ami tartalmazza, hogy kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják.

Az NGM felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak az adókedvezménye se veszik el, akik hónapokkal korábban házasodtak, ám csak most nyilatkoznak munkáltatójuknak. Ők majd a 2016-os jövedelemről számot adó bevallásukban kérhetik az eddig igénybe nem vett állami nászajándék kiutalását, beszámítását vagy átvezetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik