A dübörgő ingatlanpiac egyik lakásvásárlói szegmense a fészekteremtő fiataloké. Az első lakásra gyűjtők jelentős része már iskolaévei alatt munkába áll. Iskolaszövetkezeti statisztikák szerint évente 100-150 ezer diák vállal munkát iskola mellett, átlagosan nettó 650 forintos órabérrel.
A legnépszerűbb diákmunkák között találjuk az irodai, adminisztratív feladatokat és recepciós munkaköröket, a telemarketinget, illetve az áruházi kisegítő állásokat. A diákmunkák órabéreit tekintve nagy a szórás: míg a betanított munkát végző fiatalok 550-750 forint között kapnak kézhez, addig az egyre népszerűbb szak- vagy nyelvtudást igénylő munkákkal akár 1800 forintot is lehet keresni óránként.
Az első lakáshoz ennyi kell
Amennyiben a fiatalok kizárólag saját keresetből gyűjtenek lakásra, úgy bármilyen iskola mellett végezhető diákmunkából legalább 14 ezer órát kell ledolgozniuk. Egy Budapesten tanuló diáknak, ha nettó 1000 forintos fizetéssel szeretne lakást vásárolni, ez pontosan 14 ezer munkaórájába, vagyis hozzávetőleg 9-10 évébe kerülne. A megtakarított összegből pedig egy külvárosi, 50 négyzetméteres használt ingatlanra futná.
Nem kedvezőbb a helyzet a vidéki nagyvárosokban sem. Egy hasonló lakást Szegeden nettó 650 forintos diákmunkával 9,5 év alatt, szintén 14 ezer munkaóra ledolgozásával lehet megvásárolni.
– de addig nem tartanak a diákévek.Ami könnyíthet
Ez az idő lényegesen lerövidíthető viszont akkor, ha a diákok lakástakarékot vesznek igénybe. Az állam évente akár 72 ezer forinttal is támogatja a befizetéseket. Ez 10 év alatt 720 ezer forint támogatást jelenthet, aminek az összegét egy család 2-3 szerződéssel könnyen meg is többszörözheti. Adott esetben tehát az állam állhatja akár az lakás megvásárlásához szükséges önerő egyharmadát is.
A megtakarítás és a támogatás összegéből megvásárolt lakás hitelének részleteit pedig a diákok a tanulmányaik után, szakmájukban elhelyezkedve immár versenyképes keresetből tudják törleszteni – hívta fel a lehetőségre a figyelmet az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese, Köntös Péter.