Pénzügy

Iskolakezdés – az akciók nem álltak le a becsengetéssel

Vannak, akik mindent jó előre megvettek az iskolakezdéshez, mások szeptemberre is hagytak vásárolni valót. Az ő kedvükért megnéztük, milyen árakra lehet számítani most. A jó hírünk az, hogy még szeptemberben is tartanak az akciók.

Ami az akciókat illeti, nem késett még le semmiről az a szülő, aki valamilyen okból szeptemberre hagyta az iskolai felszerelések egy részének beszerzését. Az áruházak ugyanis nemcsak a becsengetésig tartják fent a kedvezményes vásárlási lehetőségeket, hanem akár egész szeptemberben is – derült ki, ahogy körbekérdeztünk.

Legyen szó tanszerről, őszi ruházatról, íróasztalról, számos áruházban állnak még az iskolakezdési szigetek, ahol egy helyen van minden, amire még szükség lehet. Az akciók, többnyire csütörtökön váltanak, de nem feltétlenül, szóval ezt is érdemes figyelni.

Szeptemberben sem késő

A Tesco nemcsak az általános és középiskolásokra gondol, hanem a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatókra is – írták megkeresésünkre. Így szeptembertől már rájuk is koncentrálnak a kínálattal. De ha valami lemaradt a kisiskolások kezdő csomagjából, az sem probléma, engedmény van még többféle füzetre, íróeszközre, és más felszerelésekre.

Szeptember 7-ig 69 forinttól kapható pl. a nagyalakú spirálfüzet, és a drágább verziók is kijönnek most 375-555 forintos áron, az anatómiai táskákat pedig 9990 forinttól. Íróasztalra és székre 50 százalékos akciót láttunk. A gyermek esőkabát 40 százalékos engedménnyel 1370 forint.

Az akciózást náluk kifejezetten azért nyújtották ki, mert számítanak arra, hogy szeptemberben sok szülő indul még beszerző útra az iskolakezdéssel kapcsolatos termékkörben.

Fotó: MTI/Balázs Attila
Fotó: MTI/Balázs Attila

A szokásosnál többen hagyták az utolsó pillanatra

Az Auchanban e hónap közepéig tart az iskolakezdési akció, és mint megtudtuk, augusztus utolsó napjai és szeptember eleje jóval erősebb volt, mint az elmúlt években bármikor. Vagyis a korábbinál sokkal többen hagyták az utolsó pillanatra a vásárlást.

Küldtek egy listát is, hogy néhány klasszikus milyen ártól érhető el náluk most (szeptember 7-én lejáró akciók):

  • iskolatáska – 500 Ft-tól, tolltartó – 100 Ft-tól (áruházanként a készletek eltérőek lehetnek)
  • tűzött illetve spirál füzet A5-ös 29 Ft – 199 Ft; A4-es 88 Ft – 74 Ft
    gyermekeknek való
  • tornacipő: 890 Ft
  • melegítőnadrág: 1290 Ft-tól
  • tornanadrág/rövidnadrág: 790 Ft
  • póló: 449 Ft-tól
  • tornadressz: 1290 Ft
  • farmernadrág 1490 Ft-tól
  • őszi kabát 3990 Ft-tól

Akciók még

A Spar oldalán 20 oldalas akciós iskolakezdési katalógust találtunk (érvényes szeptember 7-ig), amelyben a tanszerektől a ruházaton át a sportolásig, és különböző kiegészítőkig sok mindent hirdetnek. Az A/4-es spirálfüzet például 119 forint, tornazsák 1399 forint, uzsonnás doboz 529 forint, hátitáska 5999 forint (ergonómiai 11 999 forint), ünneplő szoknya 700 forinttól, nadrág 1200 forintért, fehér blúz és ing 1500 forint, és még sorolhatnánk.
A fénymásolópapír (amit szinte minden iskola kér) most 799 forint egy csomag. Speciális kuponos iskolakezdési akciójuk féláras, ami a hónap végéig tart.

A füzeteken túl

A Lidl hétfőtől hirdetett sulikezdési ruhaakciót, a fiú farmernadrág pl. 2799 forint, a lány legging nadrág 999 forint, 3 pár gyerekzokni 699 forint, a hosszú ujjú póló 1499 (fiú) és 1998 forint (lány). A Hervis katalógusában márkás hátitáskákat (3999 forinttól) és sportcipőket -ruhákat láttunk kedvezménnyel. A Penny 1290 forintért hosszú ujjú pólót, 1790 forintért jogging nadrág ajánlott fiúknak és lányoknak (szeptember 7-ig).

Ahogy láttuk, kisebb üzletekben, papír-, írószer-, ruhaboltokban is lehet még sulikezdési akció.

Fotó: MTI/Balázs Attila
Fotó: MTI/Balázs Attila

Ha pénzgondja van, azért halogatta

Előző cikkünkben írtuk, az iskolakezdés milyen megterhelő lehet: az általunk megkérdezett 4 családból egynek kölcsönt kellett felvennie, és egy másiknak csak azért nem, mert segítséget kapott.

otp_palotas

Aki anyagi okok miatt nem tudta eddig beszerezni a szükséges dolgokat a gyereknek, azok számára jöhet jól az infó, hogy mennyi lehet akciósan az iskolakezdésre kínált személyi hitel törlesztője. Ha 100 ezer forintra van szükség, akkor azt az OTP-nél pl. futamidőtől függően minimum 2101, maximum 8524 forintos havi részletekben lehet visszafizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik