Pénzügy

Dől az uniós ingyen hitel a magyar vállalkozásokhoz

Szeptember elejétől megkezdődött az első, 0 százalékos kamat mellett elérhető uniós hitel folyósítása, már több mint 18 milliárd forint összegű hitelkérelmet rögzítettek – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kedden.

A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése elnevezésű hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintot elsősorban beruházásokra, termelőeszközök és forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni.

A hitelt akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással lehet  igénybe venni minimum 1 millió, legfeljebb 600 millió forint összegben, legalább 10 százalékos saját forrás mellett.

A hitelhez akár egyéves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél egyéves türelmi időt is ad az MFB.

A közlemény szerint az első 0 százalékos uniós hitel iránt fokozott az érdeklődés a Takarékbank, a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank és az FHB kijelölt fiókjaiban. Az elsőként folyósított hitelt gépvásárlásra igényelték.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik