Pénzügy

Uber: Szlovákia Észtországot követi

Ukrajna, Litvánia és Észtország után Szlovákia is úgy döntött, hogy az Uber betiltása helyett a szabályozás jelenti a megoldást. A gazdasági minisztérium szóvivője, Maroš Stano megerősítette, hogy a sharing economy átlátható szabályozásának megalkotásán dolgoznak.

A kormány célja, hogy legalizálja az Uberhez hasonló szolgáltatásokat, vagyis ebben az értelemben Szlovákia Észtország útjára lép, amely elsőként legalizálta az Uber működését. A szlovák  kormány tervei szerint néhány hónapon belül bevezeti a változásokat.

A szlovák gazdasági minisztérium szóvivője így nyilatkozott:

A közösségi gazdaságon alapuló szolgáltatások szabályozása a hagyományos vállalkozások számára is előnyt jelent, hiszen fokozatosan megszűnnek majd  az indokolatlan terhek és az adminisztratív akadályok

– mondta Maroš Stano.

Hasonlóan vélekednek szakértők is, akik szerint az államoknak segíteni kellene az Uber piacra lépését.

Fontos, hogy hozzáfogjunk a már elavult szabályozások eltörléséhez, és liberalizáljuk a piacot. Ez azt jelenti, hogy le kell bontani azokat az akadályokat, amelyek az adott szektorba való belépést gátolják

– mondta Róbert  Chovanculiak, az INESS (Institute of Economic and Social Studies, Slovakia) elemzője.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik