Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. főtulajdonosa hétfőn ügyvédi letétbe helyezett 400 millió forintot, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zsolnayval szembeni követelésének fedezetéül, hogy a felszámolást megakadályozzák, bár jogosságát és összegét vitatják – erről Bachar Najari és Cséplő Petra, az igazgatóság elnöke, a svájci-magyar üzletember felesége számolt be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Cséplő Petra kifejtette, arra várnak, hogy a bíróság kimondja, kinek kell a tartozást utalni, vitatják ugyanis a követelés West Hungária Baunak (WHB) való eladásának jogosságát, álláspontjuk szerint a Zsolnay az MFB-nek tartozik. Megjegyezte, ők 260 millió forintos vételi ajánlatot tettek az MFB-nek, ám tudomásuk szerint ennél jóval alacsonyabb áron értékesítették a követelést.
Korábban közölték: végtörlesztést kezdeményeztek az előző tulajdonosok idején felvett hitelekre, de ajánlataikra nem érkezett válasz az MFB-től. Továbbá, olyan közjegyzői okiratba foglalt felmondás érkezett a banktól, amelyben sem a szerződésszám, sem az összeg nem stimmelt, ezért bírósághoz fordultak. Az MFB a követelést a WHB-nak értékesítette, amely a Zsolnay felszámolását kezdeményezte. Cséplő Petra a sajtótájékoztatón azt mondta, a WHB-val egy tárgyalás sem volt, nem közölték, hová, milyen feltételekkel kellene utalni a tartozást.
Az igazgatósági elnök kitért arra is, hogy Bachar Najari saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt. A vagyonfelügyelő Cséplő Petra szerint egyszer járt a társaságnál, utána több mint két hétre elérhetetlenné vált. A következő hír róla múlt csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék levele volt, amelyben jelezte, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen, amit azzal indokolt, hogy Bachar Najari befizette az adót. Az elnök szerint a törvényszék feltehetően a héten dönt ez ügyben.
Cséplő Petra hangsúlyozta, a Zsolnaynál az elmúlt húsz évben felhalmozódott terheket mind Bachar Najari fizette ki, az adóhátralékok nagy része is az ő tulajdonszerzése – 2013 – előtt keletkezett. A tartozások kifizetése módjában áll, és akarja is, ahogy az MFB-hitelt is folyamatosan rendezni akarta, ebben Pécs városa akadályozta meg – jelentette ki.
Várjuk a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét, megindítja-e úgy a felszámolást, hogy Bachar Najari magánvagyonából biztosította a 400 millió forintot – mondta. Hozzátette, szerdán reggel értesültek arról, hogy egy beadvány érkezett a törvényszékhez, amelyben kérelmezik, függetlenül attól, hogy fizetnek vagy nem, azonnali hatállyal számolják fel a gyárat, mivel nem működtek együtt a vagyonkezelővel.
A tulajdonos mindent kifizetett, azokat a követeléseket is, amelyeknek az esedékessége még nem járt le, a peresített követeléseket is.
Az igazgatóság elnöke kifejtette: az elmúlt hetekben is folyamatosan érkeztek a megrendelések a céghez, a kormánnyal korábban kötött szerződéseik is érvényben vannak.
(MTI)