Pénzügy

Erre figyeljen, ha napszemüveget vásárol

napszemüveg (napsütés, )
napszemüveg (napsütés, )

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) akkreditált laboratóriumában vizsgált tizennyolc féle napszemüvegből kettő nem felelt meg az előírásoknak. Elsősorban a napszemüvegek fény- és UV-szűrését vizsgálták.

Ezért nem feleltek meg

Az NFH közölte: a TLC női napszemüveg címkéjén feltüntetett 3. kategória helyett a mérési eredmények alapján a 4. kategóriába tartozott. A hibás besorolás fokozott veszélyt jelent, a 4. kategóriájú napszemüveg lencséje annyira sötétített, hogy vezetéshez már nem alkalmas – hívta fel a figyelmet a hatóság.

Nem felelt meg az előírásoknak az UV 400 jelöléssel ellátott OK női napszemüveg sem, ennél a terméknél sem a jobb-, sem a bal lencse nem szűrte az előírtnak megfelelően az UV-sugarakat.

Kell a védelem

Az UVA és UVB sugarak bőrproblémákat, szembetegséget okozhatnak, ezért fontos a megfelelő védelem. A fény szűrése különösen fontos, hiszen a túl erős, vagy túl gyenge fény nehezíti a látást – írja közleményében a hatóság. Íme, mit ajánlanak a kiválasztáshoz.

Napszemüveg vásárlásakor a következő szempontokat ajánlatos figyelembe venni:

  • A napszemüveg legyen ellátva „CE” jelöléssel.
  • Éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek a napszemüveg olyan részén, amely érintkezik vagy érintkezésbe léphet a felhasználóval a viselés időtartama alatt.
  • A napszemüveg lencséjén nem lehet olyan sérülés, anyaghiba (pl.: karcolás, matt pötty, légbuborék, stb.) ami ronthatja a látást.
  • A napszemüveg a lehető legkisebb mértékben korlátozhatja a felhasználó látóterét és látását. A színezett lencsék fontos kritériuma, hogy minél kevésbé változtassák meg a természetes színharmóniát és a napszemüveggel érzékelt optikai kép ne-, vagy csak kevéssé (de ne nagyon zavaróan) változzon meg.
  • Azokat a napszemüvegeket, amelyek 8% alatti látható fényáteresztést valósítanak meg, nem szabad vezetéshez használni a balesetveszély miatt. (Ezt a címkén fel kell tüntetni és 4. kategóriás termékként kell forgalomba hozni.)

A napszemüveg keretén vagy levehető címkéjén ill. csomagolásán lévő tájékoztatón az alábbi jelölések feltüntetése szükséges a CE jelölés mellett:

  • Filter kategória (0-tól 4-ig).
  • Gyártó vagy forgalmazó neve és címe.
  • 4-es kategória esetén, illetve ha a napszemüveg nem felel meg a vonatkozó szabvány országúti vezetéshez használható napszemüvegekre vonatkozó előírásának, a „Nem alkalmas vezetéshez és országúti használathoz” figyelmeztető felirat, vagy ennek szimbóluma.

A vizsgált termékek listája itt található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik