Pénzügy

Kártérítést kapnak a lezuhant egyiptomi repülőgép utasainak hozzátartozói

24.hu
24.hu

2016. 06. 20. 14:25

Korábban a témában:

Első körben 25 ezer dollárnyi (csaknem 7 millió forintnyi) kártérítést kapnak a májusban lezuhant egyiptomi repülőgép utasainak hozzátartozói – közölte hétfőn az EgyptAir légitársaság.

Az összegről a katasztrófa által érintett EgyptAir állapodott meg a biztosítótársaságokkal – mondta hétfőn Zafvat Muzallam, a társaság elnöke. Mint hozzátette, ez csak ideiglenes, kezdeti összeg, a kártérítés teljes mértékét később állapítják meg.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között. Az utasok többségükben egyiptomi és francia állampolgárok voltak. A gép roncsait és feketedobozait háromezer méter mélyen találták meg.

Vasárnap az egyiptomi repülőbaleseteket kivizsgáló bizottság közölte, hogy megkezdődött a gép hang- és adatrögzítőjének vizsgálata, amely alapján talán majd kiderül, mi vezetett a tragédiához.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.