Pénzügy

CSOK-os aknák – kapják a pofonokat az ifjú párok

Egyetlen hét alatt több mint háromszázan csatlakoztak a Facebookon a csok-károsultak csoportjához – mert már ilyen is van, fedezte fel a hvg.hu.

csokkárosultak

A bejegyzésekből kiderül, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kapkodó, logikátlanságokat sem nélkülöző bevezetése többeket is bajba sodort már. Íme kettő a történetek közül.

Új CSOK

Az esküvőt is előre hozták

Krisztina írja, hogy tavaly év végen mentek be a bankba azzal, hogy el szeretnénk adni a lakásukat, kifizetni az azon levő hitelüket (mert ugye fedezetcsere nem lehetséges) és a fennmaradó pénzből CSOK igénybevételével meg szerették volna venni annak az ikerháznak a másik felét (osztatlan közös tulajdon) ahol a párja szülei laknak.
Minden feltétel adott volt, elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat, birtokmegosztási szerződés stb. Beszereztek minden papírt ( idő, pénz) OEP 0-ás igazolást, nav 0-ás igazolást, erkölcsi bizonyítványt, stb stb. A legszebb az volt hogy előre hozták az esküvőjüket is, nyárról december 19re!

Két gyermekre kértek volna 1,43 millió forint támogatást. Csakhogy az ügylet kellős közepén (április 20-án) jött az NGM-es közlemény, ami világossá tette, hogy osztatlan közösre tulajdonra nem nem jár a támogatás. Így most ennyivel több hitelt kell felvenniük.

Zéró tolerancia

A kiút egyébként egy ilyen esetben a társasházzá alakítás vagy a telekmegosztás lehet, aminek vannak pluszköltségei és kockázatai – hívta fel a figyelmet a lap. Vagy a CSOK átalakítása piaci hitellé, amit Krisztináék választottak, és ami szintén növeli a család terheit, és nem is mindig van rá lehetőség (pl. ha túllépi az egy ingatlanra jutó hitelfedezeti arány a 80 százalékot és/vagy a törlesztőrészlet az előírt jövedelemterhelést.)

Egy másik család is hasonló problémával került szembe – ők a társasházzá alakítást választották, annak költségeivel együtt. Meg azzal, hogy közben minden papírjuk lejár, és előröl kezdhetik a futkosást. Renáta megjegyzi, hogy legalább azoknál lehetett volna átmeneti tolerancia, akik már április 20-a előtt beadták a kérvényüket.

Ha okulni akar mások balszerencséjéből, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik