Pénzügy

Ózdon így pörgetnék fel a csokot

Korábban az első gyerek megszületése után járó 300 ezer forintról döntöttek, most nagyon olcsón kínálnának építési telkeket Ózdon a gyerekvállalást tervező fiatal pároknak. Pénteken fogadhatják el az új rendeletet, májusban már hatályba is lépne. Egyelőre 5 telket osztanának ki – írta az Index.

A jobbikos polgármester, Janiczak Dávid azt mondta, hogy a gyermekvállalás ösztönzése, a képzett munkaerő megtartása, a városban történő hosszú távú letelepedések elősegítése, valamint a település népesség megtartó képességének növelése döntöttek a támogatás mellett.

A tervezet szerint a lehetőség azok előtt a házas- és élettársak előtt állna nyitva, akik

  • legalább középfokú végzettséggel bírnak
  • közül legalább az egyik 45 évnél fiatalabb
  • közül legalább az egyiknek az előző 2 évben folyamatosan volt társadalombiztosítása
  • írásban vállalják, hogy 4 éven belül legalább 2 gyerek neveléséről fognak gondoskodni.

A telket a megvásárlás után kötelező lenne beépíteni, 4 évig nem lehetne eladni, és ténylegesen ott kellene lakni. A tervezet nem zárná ki a lehetőségből azokat, akiknek már van más ingatlanuk, de nekik vállalniuk kellene, hogy a meglévő ingatlant 1 éven belül eladják, és a teljes árát az ózdi építkezésre költik.

Aki nem teljesíti a gyerekekre vonatkozó ígéretet, annak utólag meg kellene fizetnie a telek forgalmi értékének a felét vagy az egészét, attól függően, hogy a vállalt kettő helyett egy gyereket nevel-e vagy egyet sem.

A kérelmeket a képviselő-testület fogja elbírálni. A telkeket akár a valós értékük egytizedéért kaphatnák meg a sikeres kérelmezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik