A bankok március 21-től három hónapig regisztrálhatnak arra a programra, amelyben a jegybank által alapított MARK Magyar Reorganizációs és Eszközkezelő Zrt. felvásárolja nem teljesítő követeléseiket és kereskedelmi ingatlanportfóliójukat – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint Kandrács Csaba, a MARK Zrt. vezérigazgatója a Magyar Bankszövetség és a MARK által a programról szervezett rendezvényen elmondta: a regisztrációt követően “12 hónap áll majd a felek rendelkezésére, hogy az értékelési folyamatot lezárják és a bankok a MARK által tett ajánlatot elfogadják”. Hangsúlyozta, hogy a problémás projekthitelek jelenleg az új hitelezés elől foglalják le a bankok tőkéjét, likviditását és hitelezési kapacitását.
Az Európai Bizottság február közepén hagyta jóvá a MARK módszertanát a nem teljesítő követelések és kereskedelmi ingatlanportfóliók vásárlására. A társaság piaci alapon kezdheti meg a vásárlásokat, miután a célzott jegybanki program igazoltan nem tartalmaz tiltott állami támogatást – áll a közleményben.