Pénzügy

5 tipp a megtakarításokhoz

persely (kalapács, persely, )
persely (kalapács, persely, )

A kelet-közép európai régióban a magyarok tartják a legfontosabbnak azt, hogy megtakarítsanak – derül ki az Erste hét régiós ország megtakarítási szokásait vizsgáló felméréséből. A magyar mellett a cseh, horvát, osztrák, szerb, szlovák és román lakosság körében végzett reprezentatív felmérés szerint a magyarok 59 százaléka tartja nagyon fontosnak a rendszeres pénzügyi megtakarítás meglétét, míg ez az arány az e tekintetben sereghajtó Szlovákiában mindössze 22 százalék, de például Ausztriában is csak 33 százalék.

A felmérés eredményei 5 pontban

  1. Váratlan kiadásokra (52 százalék), lakáscélokra (38 százalék), a nyugdíjas évekre (34 százalék), és a gyerekeik jövőjére (29 százalék) gyűjtenek leginkább a magyarok.
  2. A magyarok 59 százaléka szerint nagyon fontos a rendszeres megtakarítás, és ezzel az első helyen vagyunk a régióban.
  3. A magyarok 32 százaléka egyáltalán nem elégedett (+18 százalék inkább nem elégedett) azzal az összeggel, amit félre tud tenni
  4. Átlagosan 15 ezer forintot teszünk félre havonta
  5. Az életbiztosítás, a megtakarítási számla és a lakástakarék számítanak a legnépszerűbb megtakarítási/befektetési formának.

Szintén hazánkban a legmagasabb azok aránya is – 32 százalék – akik egyáltalán nem elégedettek azzal az összeggel, amelyet havonta félre tudnak tenni. Ez a szám Horvátországban (32 százalék) és Romániában (28 százalék) hasonló még, Ausztriában és Csehországban (7 és 9 százalék) viszont jóval kevesebben elégedetlenek a megtakarításaik nagyságával.

Egyre többen látjuk be, szükség van a sprólásra

Mindenképp pozitívum, hogy évről-évre egyre többen ismerik fel, mennyire fontos a rendszeres megtakarítás. Egyre több új konstrukció van a piacon, így már havi néhány ezer forint esetében is lehet megfelelő megtakarítási formákat találni, így kis összegekkel is mindenképp érdemes elkezdeni félretenni. Az év eleje erre egyébként közkedvelt időszak, sokan döntenek ilyenkor új megtakarítások indítása, vagy a meglévő befektetéseik újratervezése mellett – véli a bank lakossági termékfejlesztési igazgatója, Tenke Gábor. Utóbbit szerinte félévente/évente érdemes megtenni, hogy befektetéseket a jelenlegi piaci környezethez, illetve a saját élethelyzetünkhöz, aktuális céljainkhoz igazítsuk.

Átlagos havi megtakarítás a kelet-közép európai régió egyes országaiban, sorrendben: Ausztria (63 700), Szlovákia (29 800), Csehország ( 24 100), Horvátország (19 000), Magyarország (14 900), Románia (14 600), Szerbia (11 100). A megtakarítási céloknál nincsenek jelentős eltérések az országok között: vészhelyzetre, illetve kisebb-nagyobb felújításokra, vásárlásokra tartalékolnak a legtöbben itthon, illetve a szomszédjainknál is.

Miben takarékoskodunk?

Ami a legnépszerűbb megtakarítási formákat illeti, elmondható, hogy az életbiztosítások és a megtakarítási számlák a legkeresettebb termékek a régióban: az országok egyik felében – így Magyarországon, Romániában és Szerbiában – előbbi, míg a másik felében – Ausztriában, Szlovákiában és Horvátországban – az utóbbi végzett a népszerűségi lista élén. Csehország számít kivételnek, ott ugyanis az államilag támogatott nyugdíjbiztosítás a csúcstermék.

Szintén kedvelt eszköznek számítanak a lakástakarékok, hét országból négynél kerültek fel a dobogóra, illetve helyi sajátosság, hogy Romániában az arany és az egyéb nemesfémek számítanak a második leggyakrabban használt megtakarítási formának.

A régiós összehasonlításból kedvező folyamatokat, ugyanakkor megoldandó kihívásokat is kiolvashatunk a magyarok megtakarítási szokásairól. A megtakarítási formák népszerűségi sorrendje például hasonló Magyarországon a környező országokéhoz, azonban az egyes eszközök lakosságon belüli elterjedtségét nézve már jelentős a lemaradásunk Ausztriához, Csehországhoz és Szlovákiához képest. Kedvező azonban, hogy a pénzügyi tudatosság erősödik hazánkban, és így az igény egyre nő a különböző pénzügyi termékek iránt – összegzi Tenke Gábor.

Így érdemes takarékoskodni! 5 tipp a kezdéshez:

  • Ne azt tegyük félre, ami hó végén marad, hanem a fizetés megérkezése után azzal kezdjünk, hogy elkülönítjük az erre szánt összeget!
  • Jövedelmünktől függetlenül igyekezzünk legalább annak 15-20 százalékát félretenni! Minél nagyobb az arány, annál jobb!
  • Mérjük fel pénzügyi helyzetünket költségvetési napló készítésével! Vannak már olyan online szolgáltatások is, amelyek segítenek ebben!
  • Ne fektessünk be olyanba, amit nem értünk!
  • Hogy bebiztosítsd magad a váratlan helyzetekre, kössünk jövedelembiztosítást és életbiztosítást!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik