Pénzügy

Ömlik a pénz a felcsúti focira, a Tiszakécske feljövőben a Simicska–Orbán-háború óta

Az új kedvenc bevétele a korábbi kétszázszorosára duzzadt.

Idén eléri a 300 milliárd forintot a sportszervezeteknek a tao rendszeren keresztül kifizetett közvetett állami támogatás összege. Eddig már  több mint 286 milliárd forintról adtak ki támogatási igazolást – írja a Népszabadság. A lap a sportági szövetségektől kért adatok alapján jutott erre.

A látványsportokra (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) vonatkozó állami támogatási program 2011-ben indult. Azóta van mód arra, hogy egy egyesület megegyezik egy céggel arról, mennyi pénzzel támogatja sportfejlesztési programját, hány forintot utal át a klubnak az államkassza helyett, ahová társasági adóként fizette volna be az összeget.

A lap a háromszázmilliárdos álomhatár áttörését biztosnak tartja, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium 64-69 milliárd forintra becsüli a 2016-ban e célra fordítandó összeget.A rendszer uralkodója a felcsúti fociakadémia, amely eddig 11,1 milliárd forintot hívott le, de jön fel a tiszakécskei futballklub is, amelynek bevétele a korábbi kétszázszorosa lett a Simicska–Orbán-háború kitörése óta. Azóta a Közgép ugyanis kegyvesztett lett, a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt megrendelései egymást követik. A Seszták Miklós miniszterhez köthető Kisvárda is fantasztikus pályát fut be: tavaly 1,2 milliárd forint támogatást gyűjtött – írja a lap.

Mint a Kádár-rendszerben

Néhány napja Dénes Ferenc egy interjúban azért bírálta a sportfinanszírozást, mert nemcsak átláthatatlan, hanem pazarló is. Egymástól néhány kilométerre lévő települések építenek külön-külön sportcsarnokot. Az első Orbán-kormány sportügyekért felelős helyettes államtitkára úgy látja, a helyzet az állampárti időket idézi.

Ma néhány esetben a vállalatok ugyanazon reflexek alapján ajánlják fel a pénzt a sportcsarnokoknak, mint a Kádár-rendszerben.

Ő híve a stadionépítésnek, ha azt a Debrecen, a Fradi kapja, de ellenzi, ha másod-, netán harmadosztályú csapatok. Szeretné megérteni, milyen vízió alapján épül például a kisvárdai (ld. Seszták miniszter). A sportközgazdász szerint a magyar hivatásos fociban 8-10 modern stadion elég lenne, ha azokat átgondolt koncepció alapján építenek fel, de a stadionépítésre fordított tízmilliárdok soha nem térülnek meg. A Transparency International legújabb jelentésében is szerepel, hogy a hatalom nemcsak a baráti cégeket, hanem a politikusoknak kedves sportklubokat is közpénzből gazdagítja, félig titkosan, mert egy törvénymódosítás miatt nem tudható, mely vállalatok támogatnak sportklubokat adófizetés helyett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik