Pénzügy

Orbánnak kellene kezdeményeznie az olimpiai népszavazást

"Ennek híján több ezer milliárd forintot elkölteni kockázatos vállalkozás" - mondja az első Fidesz-kormány helyettes államtitkára.

Dénes Ferenc a 168 Órának azt mondja, a Kúria szerint ugyan jogilag védhető, hogy ne legyen népszavazás az olimpiáról, szerinte azt mégis kötelező lenne megtartani. Ő nemcsak azt kérdezné meg a magyaroktól, szeretnék-e a sportversenyt, hanem azt is, ezért vállalnak-e anyagi terheket.

Amikor ugyanis az amerikai vagy német szavazó visszaadja a rendezés jogát, akkor az ő döntésében benne van a pénzügyi terhek elutasítása. Mi viszont csak úgy szeretnénk olimpiát, ha valaki más állná a cechet. Ez biztosan nem megy.

A sportközgazdász nem minősíti a legfőbb bírói fórum döntését, ugyanakkor úgy látja: az olimpiáról szóló népszavazást éppen a kormánynak kellene kezdeményeznie, hiszen az esemény több generációt is érint.

Ennek híján több ezer milliárd forintot elkölteni kockázatos vállalkozás.

Ráadásul a jövő évi úszó-világbajnoksághoz hasonlóan az olimpia is a tervezettnél több kerülne. Most 1074 milliárddal számolnak. Ebből az utóhasznosítással 300 milliárd megtérülne, maradna 774 milliárd, de a szakember szerint szinte minden sportesemény drágább a tervezettnél. Aligha valószínű, hogy éppen a 2024-es budapesti olimpia lenne a kivétel.

Többek között ezért is kellene a rendezéshez felhatalmazás az országtól.

Mint a Kádár-rendszerben

Dénes Ferenc az interjúban bírálja a sportfinanszírozást is. Szerinte a tao rendszerével nemcsak az átláthatatlanság a gond, hanem az is, hogy pazarló. Azt kihasználva, egymástól néhány kilométerre lévő települések építenek külön-külön sportcsarnokot. Az első Orbán-kormány sportügyekért felelős helyettes államtitkára úgy látja, a helyzet az állampárti időket idézi.

Ma néhány esetben a vállalatok ugyanazon reflexek alapján ajánlják fel a pénzt a sportcsarnokoknak, mint a Kádár-rendszerben.

Ő híve a stadionépítésnek, ha azt a Debrecen, a Fradi kapja, de ellenzi, ha másod-, netán harmadosztályú csapatok. Szeretné megérteni, milyen vízió alapján épül például a kisvárdai. (A Transparency International legújabb jelentésében is szerepel, hogy a hatalom nemcsak a baráti cégeket, hanem a politikusoknak kedves sportklubokat is közpénzből gazdagítja, félig titkosan, mert egy törvénymódosítás miatt nem tudható, mely vállalatok támogatnak sportklubokat adófizetés helyett. – a szerk.)

A sportközgazdász szerint a magyar hivatásos fociban 8-10 modern stadion kellene. A létesítményeket átgondolt koncepció alapján kellene felépíteni,

a közvéleménynek pedig tudomásul kell venni, hogy a stadionépítésre fordított tízmilliárdok soha nem térülnek meg.

Elvárható lenne, hogy 2021-ig a magyar futballvilág kitermelje működési költségeit. Ha ez nem sikerül, akkor az öt éve indított program megbukott – teszi hozzá Dénes Ferenc.

A sportközgazdász a 168 Órában elismeri, arról is vitázni kellene, hogy az egészségügy és az oktatás helyett az adóforintokat a sportra költik. Szerinte

a sportra helyesen elköltött milliárdok hosszú távon az egészségügy problémahalmazát is csökkentik, ahogy támogatják az oktatást is. És azért jó lenne a pénz felosztásáról, a fejlesztési irányokról a társadalomnak is konszenzusra jutnia.

Mindeközben ez még a fővárosi közgyűlésben sem sikerült. A testület szerdán nem támogatta az MSZP, az LMP, a DK és a PM módosító javaslatát, amelyben ismét népszavazást kezdeményeztek az olimpiáról. Ugyanakkor a közgyűlés áldását adta rá, hogy a főpolgármester a főváros nevében támogatásáról biztosítsa a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot.

Orbán: nem kell népszavazás

A kormányfő még tavaly decemberben magyarázta el, hogy azért nem kell a népszavazás, mert a pályázó Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mögött széles a nemzeti összefogás, a kormány mindenben támogatja a testületet, a kandidálás tervének az Országgyűlésben 80, a Fővárosi Közgyűlésben 90, a MOB-ban 100 százalékos támogatottsága volt.

A budapesti olimpiának tehát minden tekintetben megvan a szükséges aranygaranciája.

Orbán Viktor szerint az egész ország azt vallja, hogy a sport mindig fontosabb bármilyen politikai érdeknél, soha nem válhat politikai küzdelmek színterévé. A kormány ebben a szellemben támogatja a pályázatot. A miniszterelnök azt mondta, hogy az elmúlt 120 évben a magyar embereknek “valóságos szenvedélye” lett az olimpia,

mert az olimpiai eszme a szabadságnak egy olyan tiszta formáját képviseli, amely ritka kincs volt itt, Közép-Európában.

A miniszterelnök a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen külön kiemelte a tiszta és sportszerű verseny fontosságát, amely esélyt adott arra is, hogy 2024-ben fellobbanjon az olimpiai láng Budapesten, amely szerinte ma a legsikeresebb közép-európai nagyvárosok közé tartozik.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik