A december már a harmadik hónap, amelyben szinte pontosan akkora forgalom zajlott, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Az utolsó negyedév mindössze egy százalékkal erősebb a tavalyinál a Duna House becslése szerint. Az idei forgalomban így a szezonalitás nem érvényesült, vagyis az erősödő negyedévek helyett közel azonos, de erősnek mondható forgalom zajlott minden negyedévben.
Az ingatlanközvetítő hálózat becslése alapján 2015-ben összesen 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami a KSH által közreadott 2014-es forgalmat közel 20%-kal haladja meg. Ez volt tehát a válságot követő időszak legeredményesebb ingatlanpiaci éve.