Pénzügy

Fontos határidő jár le az autósoknak

Csütörtök éjfélig meg kell kötniük az új biztosítási szerződést azoknak, akik az év végi fordulónappal mondták fel kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat.

Becslések szerint az idén mintegy negyedmillió autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező biztosítását. A kampány azokra az autósokra vonatkozik, akiknek a járműveire 2010 előtt kötötték meg az első kgfb-szerződést. A kgfb-váltások 80 százalékát az alkuszokon keresztül rendezik az ügyfelek – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az autósok zöme már a novemberi felmondáskor intézkedett új szerződése megkötéséről. Az előző évek tapasztalatai alapján azonban 8-10 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól – teszik hozzá. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetőségük, utána a biztosítók a nem fizetés miatt törlik a szerződést – jelezte az FBAMSZ.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, már csaknem 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik