Pénzügy

Nyugdíj: kiböjtölték, ők már elmehetnek 2016-ban

nyugdíjszámla (nyugdíjszámla, nyugdíjas, internet, )
nyugdíjszámla (nyugdíjszámla, nyugdíjas, internet, )

Öregségi teljes nyugdíjra a vonatkozó törvény szerint az jogosult, aki

  • betöltötte a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt,
  • rendelkezik legalább húsz év szolgálati idővel, és azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják,
  • nem áll biztosítási jogviszonyban.

A korhatárnál a jövő évben is emelés jön, ez azt jelenti, hogy 2016-ban azok mehetnek nyugdíjba, akik betöltik a 63. életévüket, vagyis az 1953-ban születettek, illetve azok is, akik idén a második félévben születtek, és emiatt az idei szabályok szerinti betöltött 62. életév + 183. nap áttolódik nekik a jövő év első felére.

A következő években pedig ez lesz a rend a nyugdíjba vonulásnál (a mai szabályok szerint):

  • 2017-ben: aki 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. napon (ez átlóghat 2018-ra)
  • 2019-ben: aki 1955-ben született, tehát betöltötte 64. életévét,
  • 2020-ban: aki 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. napon (ez átlóghat 2021-re)
  • 2022-ben és utána: aki 1957-ben vagy azt követően született, vagyis betöltötte 65. életévét.

A kivételek száma pedig minimálisra csökkent, egyedül a nők 40 maradt meg. Ha kíváncsi, mi számít bele a jogosultsági időbe, hogyan kell megszüntetni a biztosítási jogviszonyt, és mivel jár együtt a későbbi nyugdíjazás, kattintson az Adó.hu cikkére!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik