A kerekasztalt Somogyi Eszter nyitotta meg, aki a Városkutatás Kft. munkatársaként, az AVM megbízásából kutatást végzett arról, hogy milyen költségekkel jár az államnak a jelenlegi hajléktalanellátó intézményrendszer fenntartása és a hajléktalan emberek hatósági üldözése.
Ha ketten költöznek, már jól járna az állam
A kutatásból kiderül, hogy egy éjjeli menedékhelyen vagy átmeneti szállón élő emberre az állam átlagosan havonta 58 ezer forintot, évente pedig közel 700 ezer forintot költ (ebbe beleértve a szállás és egészségügyi ellátás költségeit, a nappali ellátást és a népkonyhát, valamint az igazoltatások költségeit is).
Ha ugyanennek az embernek az állam önálló, de támogatott lakhatást biztosítana pénzbeli támogatással és a szükséges szociális szolgáltatásokkal, az kb. havi 64 ezer forintba kerülne. Vagyis egyedül költöző ember esetén csupán havi 6-8 ezer forinttal kerülne többe az államnak, hogy megfelelő és biztonságos lakhatást nyújtson a jelenlegi tömegszállások és egyéb ellátások helyett.
Két együtt költöző hajléktalan ember esetén az állam már kifejezetten „jól járna”, hiszen ebben az esetben a lakhatási támogatás havonta kb. 50 ezer forinttal lenne kevesebb, mint a két ember hajléktalan-ellátásban történő elhelyezése. Ez egy évben két főre összesen 600 ezer forint megtakarítást jelent az államnak, miközben az állampolgárok a jelenleginél sokkal színvonalasabb és emberhez méltó körülmények között élnének.
Összefoglalva: a hajléktalan emberek jelentős részénél az önálló lakhatás biztosítása kevesebb pénzből sokkal hatékonyabb megoldást jelent helyzetükre.
Nem csak az állam spórolna
Fekete-Nagy Miklós, A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája elmondta, hogy hét éve él éjjeli menedékhelyen és a napja nagy részét a túlélés biztosításával tölti (étkezések megszervezése, ügyintézés). Ha kapna megfelelő lakhatási támogatást az önálló élethez, akkor nemcsak az állam spórolna, de ő is sokkal könnyebben találna munkát és az egészségi állapota is sokkal jobb lenne.
Bende Anna, az Utcáról Lakásba Egyesület szociális munkása elmondta, hogy az egyesület Kőbányán már a hatodik családnak segít erdei kunyhóból szociális bérlakásba jutni és az egyesület ügyfeleinek nagy része sikeresen meg is tartja lakhatását. A szakember kifejtette, hogy az egyesület meggyőződése szerint mindenki képes lakásban lakni, ha ehhez megkapja a megfelelő anyagi és egyéb támogatást. A szociális munka tekintetében a lakást az egyesület nem végcélnak, hanem a társadalmi részvétel kiindulópontjának tekinti.
Nem érnek össze, így nem látszanak a valós költségek
Fialla Marianna szociális munkás, aki régóta dolgozik a hajléktalan-ellátásban, arra hívta fel a figyelmet, hogy a hajléktalanság állami és önkormányzati költségei nem érnek össze, így az önkormányzatok ellenérdekeltek abban, hogy a lakhatási válságot érdemben kezeljék. Míg egy család kilakoltatásával egy önkormányzat „megszabadulhat” egy eladósodott családtól, a család további elhelyezésének költségeit (állami gondozás, hajléktalanszálló) az állam fedezi.
Vagyis az önkormányzatoknak nem „fáj”, ha valaki a területükön hajléktalanná válik annak ellenére, hogy válság kezelése az országos költségvetést terheli. A szakember kifejtette azt is, hogy a családok átmeneti otthonában történő elhelyezés éves normatívája akár arra is elegendő lenne, hogy az állam az ott élő családok önálló lakhatását támogassa belőle.
