2015 első háromnegyed évében 2 százalékkal – 657 milliárd forintra – növekedett a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele az előző év azonos időszakához képest – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei első háromnegyed évet összegző adatokat szerdán. Az életbiztosítások díjbevétele csökkent, a nem-életbiztosításoké viszont nőtt.
A MABISZ friss közleménye szerint az idei év első kilenc hónapjában
- az életbiztosítási üzletágból közel 1,9 százalékkal kevesebb, 329,4 milliárd forint díj folyt be a biztosítókhoz
- a nem-életbiztosítási ágazat díjbevétele ugyanebben az időszakban 6,3 százalékkal, 327,8 milliárd forintra növekedett.
Az élet- és a nem életbiztosítási üzletág arányában kiegyenlítődés mutatkozik: míg egy évvel korábban a teljes díjbevételen belül az életbiztosításokból származó díjak a teljes összeg 52 százalékát, a nem életbiztosításokból származók pedig 48 százalékát tették ki, addig idén ez az arány 50-50 százalék.
Ez nem túl kedvező jel: a fejlett országokban általában lényegesen nagyobb az életbiztosítási bevételek aránya, van, ahol eléri a teljes díjbevétel kétharmadát is – írta a Portfolio.