Pénzügy

8 milliárdért vesz buszt a BKV

Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyik dízel, míg a másik elektromos buszok használatát kérte – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A közbeszerzés rendelkezésre tartásról szól. A rendelkezésre tartás – mint szolgáltatás – a bankhitelnél jellemző, amikor meghatározott összeget tart a bank az ügyfél rendelkezésére, díjazás ellenében. Ebben az esetben buszok rendelkezésre tartását kérte a BKV.

A két tender

Mindkét tender hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos eljárás volt. Az első – dízel buszos közbeszerzés – két részből állt. Az elsőbe az alacsonypadlós, szóló, dízel autóbuszok tartoztak 1 milliárd 563 milliárd forintos keretben. Ezt a MABI-BUS Kft. nyerte meg, a másik – vesztes – ajánlattevő a Scania Hungária Kft. volt.

Az első tender második része a csuklós buszokat tartalmazta 5 milliárd 247 milliárd forintos keretösszegben. Ennek nyertese az INTER TAN-KER City Konzorcium lett. Ennek tagjai – a névadó Inter Tan-Ker City Kft.-n kívül – a Pandant TMSZ Kft. valamint az ITK Holding Zrt. Ebben a részben a MABI-BUS Kft. volt a vesztes.

A másik tender alacsonypadlós, szóló, elektromos autóbuszok rendelkezésre tartását kérte, 1 milliárd 452 millió forint keretösszegben. Ezt a holland BYD Europe BV nyerte. A vesztes ajánlattevő a Dunai Repülőgépgyár Zrt. volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik