Pénzügy

Leépítések a NAV-nál – “Még létszám-növekedés is kisülhet belőle”

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2015. 10. 02. 19:24

Jövőre új időszámítás kezdődik az adóhivatalnál, jelentős átszervezések jönnek. Ezek része a bejelentett létszámleépítés, sokakat – érthetően – most ez foglalkoztat a NAV-on belül. Varga Mihály sajtónyilatkozatai alapján eddig ezeket lehet tudni az átalakításokról:

  • megszüntetik a regionális szervezetet, a hét igazgatóságot
  • fél évben maximálják az adóvizsgálatok határidejét
  • kormányablakokhoz telepítik az adózói ügyfél-tájékoztatást
  • az adóhivatal a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül fog működni
  • várhatóan bevezetik az életpálya-modellt, mint a rendőröknél

Szemléletváltás is lesz

A nemzetgazdasági miniszter szemléletváltást is ígért. Varga azt mondta, hogy a hivatalnak képesnek kell lennie elkülöníteni, ki a tisztességes, de mulasztásba esett adózó, és ki az, aki szándékosan követ el adócsalást. Információink szerint ezt a szemléletváltást tükrözné például a bűnügyi igazgatóság megerősítése is, és egy jelentős informatikai fejlesztés. Utóbbi már régóta napirenden van, akárcsak az életpálya-modell, talán most megvalósulnak – mondták forrásaink.

Úgy tudjuk: az adóhatóságot ért botrányok miatt a jövőben a közpénzügyi csalások felderítése, ezek jobb kommunikálása lesz a fókuszban. Ebben számítanak egy megerősített bűnügyi igazgatóságra, de a bűnügyi adóellenőrök nem kapnának további nyomozati jogköröket. Varga javaslata szerint a NAV vezérkara része lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, a mostani alelnökök helyettes államtitkárokként dolgoznának a tárca állományában. Személyi kérdésekről egyelőre még nincs szó, de az biztos, hogy a regionális rendszer megszüntetésével kevesebb felsővezetőre, és több középvezetőre lesz szükség – kommentálta az átalakítási terveket adóhatósági forrásunk.

Az új szemléletnek megfelelően erősítik a NAV külső kommunikációját is. Itt is a közpénzügyi adócsalások elleni harc lesz a középpontban, részben ezzel próbálják visszaállítani a hivatal megtépázott tekintélyét. Ezt nyilván megkönnyíti, hogy az adóügyi kommunikációt a jövőben a minisztérium fogja vinni, bár az még nem dőlt el, hogy az eddig önálló NAV sajtó hogyan fog betagozódni a minisztériumba, mondták forrásaink.

NAV-os reakciók az átalakításokra

Több hivatali dolgozóval is beszéltünk az átszervezésekről, közöttük magas rangú vezetőkkel. Legsürgősebbnek az életpálya-modell bevezetését tartják. Kiemelték: a rendőröknél már bevezették a modellt, náluk még nem. Emiatt akár 100 ezer forinttal is többet kereshet egy rendőrnyomozó, mint egy vele azonos képzettségű bűnügyi adóellenőr.

A NAV-nál létezik olyan fizetési jogcím, hogy minimálbér-kiegészítés. El lehet képzelni, hogy mennyit keres az az ügyintéző vagy tiszthelyettes, akinek ki kell egészíteni a minimálbérét – fogalmazott egy forrásunk, utalva az alacsony fizetésekre.

A kormányablak az új ügyfélszolgálat

A kormányablakokat alapvetően jó dolognak tartják, ha ehhez plusz forrásokat, állományt is kapnak a kormánytól. Ha jól értik a sajtóban elhagzottakat, a kormány elsősorban nem elsőfokú adóigazgatási eljárás bevezetését tervezi a kormányablakoknál, hanem az ügyfél-tájékoztatás erősítését. Utóbbi viszont nem feltétlenül jelentene könnyebbséget az adózóknak, mondták lapunknak.

Az, hogy a kormányablakokban is lehessen adóügyeket intézni, alapvetően jó ötlet, de arról sem kell elfeledkezni, hogy a kb. 150 kormányablak mellett ma több mint 70 adóhivatali ügyfélszolgálati hely működik, tehát olyan nagy érdemi könnyítést ez nem jelentene – mondta egy forrásunk.

Gyorsuló adóhivatal

A kormány azt tervezi, hogy gyorsítja az eljárásokat. Ezért fél évben maximálnák az eljárások határidejét. Ennek határideje most is kötött, de indokolt esetben meghosszabbítható. Forrásaink szerint a meghosszabbíthatóságot törölné el a kormány, ami szakmailag erősen kifogásolható. Bár a gyorsítás üdvözlendő cél, a hosszabbítás nélküli határidő a tényállás feltárásának a rovására menne, így ez a nagy adócsaló hálózatoknak kedvez, mondták.

Egy egyszerű algoritmus segítségével kiszámolható, hogy hány céget kell még beiktatni a láncolatba ahhoz, hogy biztosan ne tudja a NAV hat hónap alatt lefolytatni az adóellenőrzést – mondta.

Egy forrásunk szerint, nagyon fontos lenne, hogy a féléves határidő ne vonatkozzon a bűncselekményekre, csak a sima eljárásokra. Vagy ha igen, akkor fel lehessen gyorsítani a nemzetközi bűnügyi jogsegélyeket, hiszen egy-egy nemzetközi megkeresés határideje önmagában fél év.

Bár ezzel kapcsolatban sokan szeretnének nyomozati jogkört adni az adóellenőröknek a nagyobb hatékonyság ürügyén, erre nincs szükség. A NAV-on belül egyedül a Bűnügyi Főigazgatóságnak van nyomozati jogköre. Ennél nem kell se több, se kevesebb – kommentálta egy forrásunk az átalakítási terveket.

Még létszámnövekedés is jöhet

A hangulat az adóhivatalban jelenleg nem túl rózsás, mint egyik állami szervnél sem, ahol elbocsátási hullámot lebegetetnek be a sajtóban. Varga 2-2500 embert említett, ami nagyjából 10 százalékos leépítést jelentene, az adóhivatalban jelenleg 23 ezren dolgoznak.

Akikkel mi beszéltünk, úgy gondolják, a leépítések a felsővezetőket, elnökhelyetteseket, igazgatókat, illetve a regionális központokban dolgozó ügyintézőket érintheti, de közülük sokakat átvehetnek majd a megyék. Sőt, van, aki szerint még létszámnövekedés is bekövetkezhet.

A régiók megszűnésével az ott dolgozó emberek többnyire a megyei (összevont adó és vám) igazgatóságokon fognak dolgozni, de csökken a vezetői szintek száma, ami viszont nem jelent egyértelműen kirúgást, hiszen alsóvezetőkre, középvezetőkre szükség lesz. És többre, mint korábban – mondta egy forrásunk.

A létszámcsökkentésből létszámnövekedésbe fordulás nem ritka a magyar közigazgatásban. A legjobb példa erre maga az Orbán-kormány, ahol jelenleg több államtitkár, miniszteri biztos dolgozik, mint 2010-ben, amikor a karcsúbb, áramvonalasabb központi közigazgatást meghirdették.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.