Több ügyvéd is arra biztatta a volt devizaadósokat, hogy az elszámolás után végrehajtott forintosítást elállási nyilatkozattal utasítsák el. Mindezt azért, hogy csak az eredetileg folyósított forintösszeget kelljen majd visszafizetniük. Ami egész jól hangzana, ha lehetséges lenne.
Kizárt az elállás
Csakhogy mint az Azénpénzem.hu érdeklődésére több bank is megerősítette, a forintosítási törvény alapján az elállási jog gyakorlása fogalmilag kizárt, tehát nincs lehetőség arra, hogy a szerződéses jogviszonyt ilyen módon megszüntessék.
Nem minden hitelintézet találkozott egyébként ilyen beadványokkal, de amelyik igen, attól mind elutasító levelet kaptak az adósok.
Az mindenesetre jelzésértékű a próbálkozóknak, hogy a devizás autó- és személyi hitelek forintosításáról szóló törvénybe már bekerült, hogy felmondás esetén a teljes tartozás piaci árfolyamon – rendes felmondási idő kikötésének hiányában 30 napon belül – egy összegben esedékessé válik, és jogfenntartó nyilatkozat sem tehető.
A portál szerint az ügyvédekkel sem árt vigyázni – ha kíváncsi, ezzel mire céloztak, kattintson!