Pénzügy

A 40-60 négyzetméteres lakások voltak a legkapósabbak a fővárosban

lakásvásárlás (lakásvásárlás)
lakásvásárlás (lakásvásárlás)
Az elmúlt fél év legalacsonyabb forgalmát mutatta az augusztusi adás-vételi mennyiség az ingatlanpia­con, ám ez a csekély visszaesés szezonális jellegű.

Tavaly ugyanekkor 23 százalékkal kisebb forgalmat becsült a Duna House, két éve pedig alig haladta meg a 7000-et az ebben a hónapban eladott ingatlanok száma. Becslésük szerint az első nyolc hónapban így összesen mintegy 92 ezer adás-vétel bonyolódott, ami már most meghaladja több válság utáni teljes év forgalmát.
2014-ben ugyanebben az időszakban 64 ezer közeli tranzakciót becsült a cég, ami 44 százalékkal gyengébb forgalmat jelentett. A júliusival megegyező szintet mu­tatott augusztusban a Kereslet Index. A 93 százalékpontos érték bár az idei év legalacsonyabb szintje, de ez szezonálisan indokolható érték, amely így is magasabb mint 2014-ben bármelyik hónapban.

Ennyiért mentek el a panelok

A Duna House által közvetített ingatlanok adatai alapján augusztusban Kelet-Magyarországon a panele­ket 134-, a téglaépítésű lakásokat 165 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták. Az ország nyugati felén a panelt 142-, a téglalakást 212 ezerért vették.
A főváros budai oldalán 264-, Pesten 270 ezer Ft-ot fizettek a panelek négyzetméteréért, a téglaépítésű lakásokat pedig Budán 395-, Pesten 279-, a Belvárosban pedig átlagosan 475 ezerért vették.

A vevők leginkább a kiváló minőséget keresik

Augusztusban a közvetített ingatlanok 3-4 százaléka volt új építésű. Felújítandót a fővárosban és Nyugat-Ma­gyarországon vettek leginkább, ahol nagyjából minden tízedik ilyen volt, míg az ország többi részén ennek fele volt jellemző.
Az ország nagy részén inkább a kiváló minőséget vették a tranzakciók negyedében, ki­véve Nyugat-Magyarországon, ahol minden ötödik volt ilyen.
A Budapesten vásárolni szándékozók mintegy 21 százaléka megjelölte (többek közt) a XIII. kerületet, mint po­tenciális lokációt, ezzel továbbra is a legnépszerűbb kerület a fővárosban. A leendő vevők 17-18 százaléka kedveli még a VI., VII., IX. és XI. kerületeket is, de az ezt övező területek sem kevésbé népszerűek. A külsőbb pesti kerületeket a vevőjelöltek 6-7 százaléka keresi.

Alku? Van!

A családi házukat eladóknak nem kellett sokat csökkenteni az eredetileg elképzelt árból, csupán 4%-ot országszerte, hogy érdeklődőt találjanak. A vevők ezekből 7-9 százalékot tudtak tovább alkudni. A panelek eseté­ben mindössze 1 százalék árlevitelre volt szükség és a vevői alku is mindössze 3 százalék volt Budapesten és 5 százalék vidéken.

A téglaépítésűeknél a fővárosban szintén alacsony, 1 százalék árlevitelt követően átlag 3 százalék alku volt, vidéken 2 százalék árcsökkentés után 5%-ot tudtak alkudni.

Miért adjuk, vesszük?

Augusztusban nagyon magas volt a befektetők aránya a fővárosban. A vásárlás okára választ adó vevők 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ez áll a háttérben. Vidéken a válaszadó vevők 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés állt a vásárlás hátterében. Majdnem minden negyedik vevő elsőlakás vásárlónak vallotta magát. A befektetők vidéken csak a harmadik legnagyobb vevői csoport volt, 20 százalékos piaci jelen­léttel.
Budapesten a válaszadó eladók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az értékesítés oka a nagyobb lakásba költözés volt. További 20-20 százalék bevallása alapján örökölt ingatlant értékesített, vagy kisebb lakásba sze­retne költözni. Vidéken minden harmadik eladó örökölt ingatlant értékesített, átlag 8,4 millió forint bevételre szert téve.

40-60 négyzetméter a sláger

A Duna House által augusztusban lezárt tranzakciók adatai alapján vidéken az esetek 41 százalékában vásároltak 40-60 m2 közötti ingatlant és 22 százalékban 60-80 m2-est. A nagyméretű, 160 m2 fölötti kategóriát a vevők 4 százaléka választotta. Pest Megyében már a vevők 8 százaléka vásárolta a legnagyobb méretet. A két legnépszerűbb kategória itt is a 40-60 és a 60-80 m2 közöttiek, melyeket a vevők 22-23százaléka vásárolt.

Budán a legtöbb tranzakció a 400 ezer Ft/m2-nél drágább ársávban zajlott, a vevők 37 százaléka választotta ezt. Pesten szintén itt történt a legtöbb vásárlás 21 százalékban, de a korábban is favorit 200-250 ezer Ft/m2 kategóriát is a vevők ötöde vásárolta. A főváros mindkét oldalán a 40-60 m2 közötti lakásokat vették legtöbben, nagyjából az esetek 40 százalékában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik