Pénzügy

Kezdünk rákattanni a CSOK-ra

lakasvasarlas(210x140).jpg (Array)
lakasvasarlas(210x140).jpg (Array)

Lassan 2 hónapja lehet igényelni a Családok Otthonteremtési Kedvezményét, akár használt lakáshoz is. Eddig a hitelt kérők 10 százaléka igényelte.

A CSOK 2015. július 1-jétől új és használt lakásokra igénybe vehető lakástámogatási rendszer, melynek célja, hogy a korábban kialakított támogatás (szocpol) egy kibővített, módosított formában, többek számára elérhető legyen. A CSOK-ot nem csak új lakás, hanem használt ingatlan építésére és bővítésére is igénybe lehet venni.

A Duna House Hitel Centruma – a banki termékek közvetítése által – a közel két havi elmúlt időszakból már néhány fontos adattal tud szolgálni. Fontos tudni, hogy a hitellel vevők aránya jelenleg 20 százalék a piacon, vagyis az ingatlant vásárlók nagy része továbbra is készpénzből vesz. Az általuk felvett hitelösszeg átlaga jelenleg 6,5 millió forint, országos átlagban. A jelenlegi adatok szerint a hiteles vásárlók 10 százaléka folyamodott állami hozzájáruláshoz, vagyis a CSOK-hoz – az általuk felvett hitel nagysága az átlagot meghaladó 7,4 millió forint volt a Duna House hálózatában.

Ami talán meglepő, hogy az igénylők 60 százaléka budapesti és csak 40 százalék volt vidéki. Pedig mivel a vidéki ingatlanárak alacsonyabbak, így a támogatás aránya egy lakás árának akár 20 százalékát is elérheti. Budapesten ez legfeljebb 10 százalékra tehető, de inkább kevesebb.

CSOK-os káosz

Nem egységes az önerő beszámítása

Megjegyzik, hogy a bankok gyakorlata egy kérdésben még nem egységes, és ez a CSOK beszámítása önerőként. De akad köztük olyan, amelyik a törvényileg szükséges minimális 20 százalékos önerőbe beleszámítja a CSOK-ot, vagyis vidéken szinte minimális saját forrással, esetlegesen ennek hiányában is lehetővé válik a vásárlás.

A 20 százalék minimális önerő és a CSOK kapcsolata korábban bizonytalan kérdés volt, mostanra azonban már rendelkezésre állnak tapasztalatok a banki gyakorlatokról. Vannak tehát olyan pénzintézet, amelyek beleszámítják teljes mértékben az állami támogatást, vannnak olyanok amelyek nem, egy harmadik gyakorlat szerint pedig csak a meglévő gyermek után járó támogatást számítják bele, a vállaltakat pedig továbbra is teherként kezeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik