Egyre több, július végéig már több mint 160 ezer vállalkozó választotta a kisadózók tételes adóját, az idén havonta átlagosan háromezer új kisadózó jelent meg a gazdaságban – olvasható a Napi Gazdaság pénteken megjelent számában.
A lap cikkében Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára Magyarország legsikeresebb vállalkozói adómegoldásának nevezi a kisadózók tételes adóját, a katát, amelyhez idén hét hónap alatt mintegy húszezren csatlakoztak.
Emlékeztet arra is, hogy emellett sokan teljesítik adókötelezettségeiket az egyszerűsített vállalkozói adó, azaz az eva előírásai szerint, ezt a módozatot 37 ezren választották. Az eva éppen ellentétes utat jár be, mint a kata, hiszen tábora hosszabb ideje zsugorodik. Jól mutatja ezt, hogy – például – 2011-ben még kilencvenezer evást tartottak nyilván.
A harmadik lehetőséggel, a kisvállalati adóval egyelőre kevesebben élnek, jelenleg hétezren mondhatják magukat kivásnak.
A vállalkozási adók a közkasszának mintegy nyolcvanmilliárdot hoztak július végéig, a legtöbb, 42 milliárd forint evaként érkezett, katából 31 milliárd, kivából 7 milliárd folyt be.