Pénzügy

Annyira elszálltak a londoni ingatlanárak, hogy Barcelonából is megéri ingázni

Igaz, hozzá kell szokni, de egy fiatal férfi bevállalta és elégedett.

Nagyjából két éve, viccből vetette fel Sam Cookney közösségimédia-menedzser, hogy Londonban annyira elszálltak az ingatlanárak, hogy olcsóbban kijönne, ha Barcelonában bérelne lakást és onnan járna be. Aztán annyira nem hagyta nyugodni az ötlet, hogy három hónappal ezelőtt a gyakorlatban is megvalósította.

A 32 éves férfi egy héten négy napon jár be londoni munkahelyére. A fapados repülőjegy naponta tízezer forintnyi euróba kerül, ezen felül még ugyanennyibe az út a repülőtér és az irodája között. Munkába menet arra is jut ideje, hogy igyon egy kávét és egyen egy szendvicset.

Cookney-nek két éve a legkisebb londoni lakásért is több mint hatszázezer forintot kellett volna fizetni, azóta se lettek alacsonyabbak az árak. Barcelonában 250 ezerért bérel egy felújított, belvárosi, két hálószobás, tetőteraszos lakást, még az utazási költséggel együtt is olcsóbban kijön.

Igaz, az 1500 kilométernyi utazás napi öt és fél órát vesz el az életéből, de a gépen aludni szokott, így ez sem elveszett idő. A férfinak ugyan hiányoznak az alkalmi baráti összejövetelek, de összességében zökkenőmentesen működik a barcelonai ingázás és így még jobb körülmények közt is élhet, mintha egy lepukkant londoni lyukat bérelne aranyáron.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik