Pénzügy

Lakásbérlés: a biztonságért fizetni kell

lakás (Array)
lakás (Array)

A bérlő és a bérbe adó számára is biztonságot jelent a szerződés, de a NAV-nak be kell jelenteni.

A bérlő és a bérbeadó érdeke egyaránt az, hogy szakember által készített szerződésben rögzítsék jogaikat, kötelezettségeket, mert ez jelentősen csökkentheti a konfliktusok kialakulásának veszélyét, illetve, ha mégis jogvitára kerül sor, gyorsítja annak lezárását – mondta el Kis-Vén Valéria ingatlanszakértő, közgazdász az M1-en.

A közjegyzővel hitelesített bérleti szerződés még több biztonságot nyújt a bérbeadónak, hiszen az végrehajtható okirat, azaz nem szükséges évekig pereskedni, ha a bérlő jogosulatlanul próbálja használni az ingatlant – fűzte hozzá a szakember, aki emlékeztetett arra: a kaució is a bérbeadó érdekeit védi, mértéke az új polgári törvénykönyv szerint legfeljebb három havi albérleti díj lehet.

A bérbeadó kötelessége jelezni az albérleti jogviszonyt és az abból származó jövedelmet az adóhatóságnak. Ha nem akar számlát adni, elegendő ha adóazonosító jellel rendelkezik és bevételeiről évente számot ad önálló tevékenységből származó jövedelemként, de amennyiben számlát ad, szükséges az adószám – ismertette Kis-Vén Valéria.

Ha valaki nem költségszámlákkal számol el, akkor hosszú távú ingatlan-bérbeadásnál 10 százalékos vélelmezett költséghányaddal a bevétel 90 százaléka után 16 százalékos jövedelemadót kell fizetni, továbbá ha a jövedelem meghaladja az évi egymillió forintot, akkor további 14 százalék egészségügyi hozzájárulást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik